WHO: Nem határzárral, hanem belső szigorral kell védekezni
A WHO veszélyhelyzeti igazgatója szerint lehetetlen a közeljövőben ismét lezárni az országhatárokat.
A WHO veszélyhelyzeti igazgatója szerint lehetetlen a közeljövőben ismét lezárni az országhatárokat.

A brit kormányfő kijelentette: ma már van elegendő tudásanyag az új típusú koronavírusról.
Ausztrália második legnépesebb államában mostantól mindenkinek kötelező szájmaszkot viselnie.
A zárt, légkondicionált helyiségekben, ahol sok ember tartózkodik együtt, a vírus fertőzőképes marad.

A hitelből maszkok, gyógyszerek, tesztek és akár intenzív ágyak is beszerezhetők – jelentette be Varga Mihály.
Az egészségügyi dolgozók társadalmi megbecsülése jelentősen javult a járvány alatt.

A kommunista diktatúra mindeddig nem közölt semmilyen adatot koronavírus-fertőzésről.
Schanda Tamás államtikár beszámolt róla, hogy új maszkgyártó gép kezdte meg működését Budapesten.

A szakértők több mint 320 millió forintra becsülik a júniusi időjárás okozta károk összesített értékét.

A biztosítók által regisztrált bejelentések fele beázással kapcsolatos kár volt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az Ukrajnának adott milliárdok nekik nem kidobott pénz, hanem befektetés – mutatott rá a miniszterelnök.

Nekik az egészség is csak üzlet – hívta fel a figyelmet Rétvári Bence.

Életveszélyesen megsérült a sofőr.

Magyar Péter alternatív valóságot épített ki, amihez segítséget is kap – mutatott rá Deák Dániel.

Cenzúrázzák a keresztény vallást az országban.

Az orosz elnök szerint Európának szüksége lenne rá.

Az ukrán főváros volt a célpont.

Visszatérnek a sármos dél-floridai nyomozók.

Rákokra alapozó, távolkeleti ihletésű konyhát visznek, az étlap dicséretes rövid és áttekinthető, minden frissen készül.

Hatalmas az árkülönbség a legdrágább és a legolcsóbb panellakás között. Mutatjuk, hogy mennyi!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.