A bíróság leállíttat két városligeti építkezést
A Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a Magyar Innováció Háza és a Dózsa György úti mélygarázs építési engedélyét.
A Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a Magyar Innováció Háza és a Dózsa György úti mélygarázs építési engedélyét.

Busszal ütközött egy autó Budapesten szerdán, nyolcan megsérültek – közölte a rendőrség a honlapján.
A kormánypárt választókerületi elnöke arra szólította fel a polgármestert, hogy ne keressen további kifogásokat a zuglói parkolási szerződések felmondására.
Kocsis Máté kifejtette: vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik, úgy látják, hogy Karácsony Gergely teljesen alkalmatlan a főváros XIV. kerületének vezetésére.

Megöltek egy férfit Budapesten, holttestére a XIV. kerületben egy autóban találtak rá – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap a honlapján.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz a biztos választás – hangsúlyozta a politikus.

Vannak olyan fővonalak, ahol ötven perccel nőtt a menetidő.

Nem zárható ki, hogy egy elektromos hősugrzó okozhatta a tüzet.

Meglepő kijelentést tett az egyik fideszes politikus.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béke Tanácsába a magyar miniszterelnököt.

Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Vasárnap 20.30-kor rendezik a szerb–magyar rangadót a vízilabda Eb középdöntőjében

A Liverpool magyar sztárja azt is elárulta, hogy a hibája után ő rúgja-e a következő tizenegyest is.

Két autó is elütötte, a sofőrök segítségnyújtás nélkül elhajtottak a helyszínről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.