Gyenge üzleti modell miatt búcsúznak a netszóró ballonok

Hoppon maradtak az elszigetelt közösségek, de nem technikai okból – írja az Origó.

Forrás: origo.hu2021. 01. 22. 18:45
null
Ballonok szállítják a modern technikát a Loon elképzelése szerint Forrás: YouTube
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Google leánycégeként működő, kísérleti projektekkel foglalkozó „X„ legismertebb kezdeményezése a 2013-ban bejelentett Project Loon. Ennek keretében lebegő bázisállomások segítségével elsősorban olyan közösségek számára kívántak netszolgáltatást nyújtani, amelyek túlságosan távoli helyeken élnek ahhoz, hogy bárkinek is megérje klasszikus infrastruktúrát építeni a kiszolgálásukra. Emellett a netszóró ballonok természeti katasztrófák idején is jól jöhettek volna a normál távközlési szolgáltatások helyreállításáig.

A vállalat most bejelentette, hogy sok évnyi munka és jó néhány a technológia iránt komolyan érdeklődő szolgáltatópartner támogatásának megszerzése ellenére vége a Project Loonnak, a kenyai tesztüzemében résztvevő ballonok március elsején befejezik a tevékenységüket.

Ballonok szállítják a modern technikát a Loon elképzelése szerint
Fotó: YouTube

Búcsúajándékként a vállalat 10 millió dollár támogatást bocsát az olyan kenyai nonprofitok és vállalkozások számára, amelyek távközlési lehetőségeket, internetet, oktatást, vállalkozói ismereteket próbálnak juttatni a periférián élő lakosok számára.

A Project Loon leállításának okát a költség jelenti: maga a netszórási technológia meglehetősen korrektül működött, de olyan költségekkel járt a ballonok üzemeltetése, hogy nem sikerült hosszú távon életképes üzleti modellt találni hozzá.

Az újból pórul járt közösségek számára a jövőben az egyre olcsóbbá váló műholdas internet jelentheti a megoldást, vagy legalábbis ezen a ponton jobb opció látszólag nincs a terítéken.

Az eredeti cikket ITT érheti el.

Fellázadtak a hírportálok a Google cenzúrája ellen

Svédország öt legnagyobb alternatív, ellenzéki hírportálja leállította oldalát, hogy így tiltakozzon a Google cenzúrája ellen és felszólította a kormányt, hogy védjék meg a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát a digitális cenzúrától, miutána Youtube törölte az egyik legnagyobb, 65 ezer követővel rendelkező ellenzéki médium fiókját és összes tartalmát.

A médiumok közös közleményükben kifejtik, a Google külön állami támogatásokban részesül a baloldali kormánytól és „szabotálni akarja az ellenzéki médiát”.

Az Exakt24, a Nyheter Idag, a Fria Tider, a Samhällsnytt és a Nya Tider alternatív, ellenzéki hírportálok is bezárták oldalukat kedden, címlapjukon közös közleményük olvasható. Ebben kifejtik, a népszerű, 65 ezer követővel rendelkező, ellenzéki SwebbTV bezárását különböző kormányzati intézkedések előzték meg.

Tovább

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.