Rendkívüli ütemben üti a forró vasat a Samsung memóriacsipeket fejlesztő részlege, a napokban bejelentette a világ első LPDDR5X típusú rendszermemóriájának (RAM) elkészültét. A csupán két éve leleplezett LPDDR5 utódja a csúcsmobilok mellett olyan beágyazott rendszerekben is jó szolgálatot tehet, amelyek esetében fontos a rendkívüli sebesség, nagyobb potenciális felvevőkként a mesterséges intelligenciás és kiterjesztett valóságos piacokat hozta fel a vállalat.
Új mobilos csúcsmemóriát készített a koreai techóriás
Nemcsak sokkal gyorsabb az elődjénél, de kevesebbet fogyaszt annál az LPDDR5X – olvasható az Origó cikkében.

A 14 nm-es csíkszélességen készülő LPDDR5X lapkánként 2 GB kapacitást kínál, egy fizikai tokozáson belül 64 gigabájtnyi is összefűzhető belőle. Az elődjéhez képest a maximum átviteli sebessége 30 százalékkal magasabb, elérheti a 8,5 gigabit/másodpercet, ráadásul azonos órajel mellett 20 százalékkal kisebb fogyasztás mellett.
Egyelőre nem világos, hogy az LPDDR5X memória mikor debütálhat fogyasztói piacon kapható eszközben, a Samsung sajtóközleményében nem esett szó a tömeggyártásának beindításával kapcsolatos részletekről.
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Borítókép: Elkészült a mobilokba és egyéb kütyükbe szánt első LPDDR5X memóriájával a Samsung (Fotó: Samsung)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Brüsszel szorítja a markát, veszélyben a rezsicsökkentés – újabb csata energiafronton

Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett

Az AI szerint, ha kedveled ezt az 5 filmet magas az IQ-d

Kondor Katalin: Ezek csont tehetségtelen emberek + videó

Az önzetlenségük példa nélküli: ezeknek a csillagjegyek aranyból van a szíve!

Már egy biciklinél is olcsóbban adja az autót a Szegedre költőző kínai Byd

Hiába a törvény, Soros civiljei pride-ot szerveznek ma délután Budapesten

Aczél Zoltán: Anno szétrúgtuk, most megöleljük egymást Lipcsei Péterrel

A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza

Akadálymentessé vált a VOKS2025 online oldala + videó

A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze

Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn