Willis a honlapján közzétett nyilatkozatában így fogalmaz:
Tetszett az a precizitás, amellyel a karakteremet megvalósították egy szokásos akció-vígjátékban. Számomra nagyszerű lehetőség, hogy visszamenjek az időben. A modern technológiának köszönhetően még akkor is tudtam kommunikálni, dolgozni és részt venni a forgatáson, amikor egy másik kontinensen tartózkodtam. Nagyon új és érdekes élmény volt, köszönöm az egész csapatnak.
Bár a deepfake technológia felhasználható politikai dezinformáció terjesztésére, s számos más módon is vissza lehet élni valós személyiségek hamisítványaival, Hollywoodban ez éppenséggel kinyit egy kaput: a színészek pályájuk lezárása, vagy akár a haláluk után is újabb filmekben szerepelhetnek.
Végső soron az elmúlt korok sztárjai is életre kelhetnek a képernyőn. A technológiát már a Star Wars folytatásaiban is használták a színészek fiatalabb énjének újrateremtésére, s mint megírtuk, bár Darth Vader 91 éves hangja, James Earl Jones visszalép szerepéből, de a hangja továbbra is megszólal a Csillagok háborúja további filmjeiben.
Willis családja év elején nyilatkozott, hogy „szeretett Bruce-unk egészségügyi problémákkal küzd, és nemrégiben afáziát diagnosztizáltak nála, ami hatással van a kognitív képességeire.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!