Online nyílt napot tartanak csütörtökön az ELTE informatikai karán.

Kiderült, mikor csap le a pusztító vihar az országra
Online nyílt napot tartanak csütörtökön az ELTE informatikai karán.
A felvételi döntés előtt álló középiskolások illetve az informatika területén továbbtanulni szándékozók tájékozódhatnak a választható képzésekről, az ipari együttműködő partnerekről, kutatásokról, a nemzetközi ösztöndíj-lehetőségekről, megismerkedhetnek az oktatókkal, érdekes előadásokon vehetnek részt.
A felsőoktatási intézmény MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint idén minden eddiginél több program lesz elérhető az online rendezvényen: szó lesz többek között a kvantumszámítógépekről, az önvezető autókról, a háromdimenziós rekonstrukciós képekről, a startup építésről, megtudhatják a diákok mire jó a titkosítás, de bepillantás nyerhetnek a szoftveróriások világába, valamint lehetőségük nyílik egy menekülős játék programozására is. A kiemelt eseményen a kar ipari partnerei szintén képviseltetik magukat.
A nyílt nap időpontja csütörtök délután 15:00-18:00 óra, a rendezvényen – amelyen több cég is képviselteti magát – a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karának közel háromezer hallgatója van, az első helyes jelentkezők változatlan száma mellett a felvételi ponthatár évről évre nő, 2020-ban 395 pont volt.
Az elsőévesek beilleszkedését az egyetemi életbe oktatók, felsőbb éves hallgatók és doktoranduszok segítik mentori rendszerben. A Diáktámogató Központ pszichológusai a tantárgyfelvételi és vizsgabeosztási tanácsadás mellett többek között tanulásmódszertani tréningeket, életvezetési tanácsadásokat szervez részükre.
Kiderült, mikor csap le a pusztító vihar az országra
Váratlan helyről kapta meg a kegyelemdöfést Aranyosi Péter, Kormos Anett volt a tettes
Retró kvíz: csak egy igazi Edda rajongó tudja minden kérdésre a választ
Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené
4 csillagjegy, akinek a nyári kalandból életre szóló szerelem születhet
Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó
Zalatnay Sarolta könyörtelenül leleplezte Koncz Zsuzsa féltve őrzött titkát
Szoboszlai klubja eladta az egyik legnagyobb tehetségét
Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere
Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó
Lenőni Azahriah mellé
Megfagynak ebben az országban, megdőlt a hidegrekord + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.