A románok elengednék Tisza István gyilkosait

Május elsejei gyűlésükön a szocdemek a népbiztosperben elítélt vezetőjüket éltetik. Már hajlanak arra a franciák, hogy Nyugat-Magyarország hovatartozásáról népszavazás döntsön. Az angol felsőház baráti hangot üt meg velünk kapcsolatban és Lord Curzon ígéri, hogy szomszédainkat alkalmazkodóbb magatartásra ösztönzik. A Tisza István meggyilkolásával vádoltak szabadon bocsátását követelik a románok.

A szociáldemokrata párt majálisán Bokányi Dezsőt, a népbiztos-per egyik elítéltjét és a Bécsbe emigrált Garami Ernőt, a Károlyi-kormány miniszterét élteti a többezres tömeg. Az Uj Nemzedék 3-i tudósítása szerint Farkas István, a párt főtitkára arról szónokol: „A legégetőbb a munkanélküliség kérdése. Ezeket a kérdéseket csak akkor lehet megoldani, ha a munkásságnak az állami élet irányításában szava lesz.” Ezután „óriási zajban tört ki a hallgatóság. Ilyen fölkiáltások hangzottak: Éljen a sajtószabadság! Éljen a Népszava, Éljen Bokányi! Mi lesz a szocialista vezérekkel? Éljen Garami!”

A lap aznapi vezércikkében úgy fogalmaz: „A szociáldemokraták tegnapi népgyűlésükön bebizonyították, hogy rájuk is áll, amit Talleyrand mondott a Bourbonokról XVIII. Lajos megkoronáztatása után. A szociáldemokraták sem tanultak és nem is felejtettek. Úgy folytatták tegnap, mintha két év alatt semmi sem történt volna […] a végcél maradt a régi, ami ki is robbant nyílt őszinteséggel abban a felkiáltásban, hogy »Éljen Bokányi...«. Éljen Bokányi, aki harminc éven keresztül következetesen, egyre fokozódó tempóban vitte a munkásságot a forradalmasítás útján lefelé, aki 1916-ban Stockholmban az egész világ munkássága előtt elnyomó fajnak bélyegezte a magyart, aki cimborált a radikálisokkal és szabadkőművesekkel, aki népbiztostársa volt Szamuelynek és Kun Bélának, aki nem gátolta meg a terrorista gyilkosok gazságait, akit a magyar független bíróság, mint annyi gyilkosságban részes felbujtót és hazaárulót halálra ítélt és akinek nincs most hatalmasabb védője a világ legszörnyűbb rablógyilkos társaságánál, az orosz szovjet-kormánynál. Moszkva azt táviratozta Magyarországnak, hogy éljen Bokányi és ennek a táviratának túsz gyanánt letartóztatott magyar tisztek rettenetes szenvedéseivel ad nyomatékot. […] A magyar éljenzésben felismerjük Moszkva hangját és visszaemlékezünk arra az időre, mikor az éljenzések során Bokányi nevével elválaszthatatlan testvéri láncban következett Kun Béla és Lenin vérrel írt neve is.” A lap nagypolitikai kontextusba helyezi a kérdést. „A művelt világot elárasztani készülő szociáldemokrata özönvíz a nemzeti újjászerveződés oltárán gyűjtött szent lángot csak egy kis tűz-szigetnek tekinti, melyet megint kioltani készül. Magyarország feldarabolásában ünnepi szónokuk nem talál más sajnálni valót, mint hogy a tőlünk a stockholmi hazug panaszoknak megfelelően elszakított területeken kigyullad az irredentizmus, amiből egészen logikusan következik, hogy ha az irredentizmus elhal, a szociáldemokráciának többé egyetlen tiltakozó szava nincs a trianoni igazságtalanságok ellen. De hiszen szóról-szóra ez az álláspontja Bukarestnek, Prágának és Belgrádnak is. Nekik is csak a magyar irredentizmus ellen van kifogásuk, azért nem engedik be a megszállott területekre a tisztességes magyar lapokat, azért rabolják el a magyar templomokat, zárják be a magyar iskolákat és űzik ki a magyar értelmiséget. Éljen Bokányi és le az irredentizmussal, ebben a programban egyetértenek Moszkva és Bukarest, Benes és Linder Béla.”

„Franciaország nem ellenzi a nyugatmagyarországi népszavazást” – írja 8-án a Magyarország. Arról számol be: „A legutóbbi önkéntes tiroli népszavazás annak a bizonyságát szolgáltatta, hogy Ausztria még mindig nem adta fel a Németországhoz való csatlakozásának reményét, sőt ez a törekvés ma még erősebb, mint eddig. Éppen ezért a hivatalos köröket foglalkoztatja az a gondolat, hogy Nyugat-Magyarország kérdésében nem kellene-e eddig elfoglalt álláspontját revideálni és megfelelni Nyugat-Magyarország népe azon óhajának, hogy népszavazással döntsön, hogy hova akar tartozni. […] a Nyugat-Magyarországgal megnagyobbodott Ausztria előbb-utóbb kétségkívül már gazdasági szempontból is Németországhoz kíván és akar csatlakozni, a francia politikának pedig nem érdeke, hogy az ekként megnagyobbodott Ausztriával Németország területét gyarapítsa.”

Az angol felsőház is ratifikálja a trianoni békét. Az MTI 6-i híre szerint Lord Curzon államtitkár felszólalásában kiemeli: „Magyarországot a múltban a közös barátságnak és rokonérzésnek sok köteléke fűzte Angliához. Sok olyan jellemvonása van a magyar nemzetnek, amely analóg a miénkkel.” Azt mondja azonban: „A szerződés jóvátételi klauzuláit elejteni lehetetlen volna, mert ez egyértelmű volna annak megállapításával, hogy Magyarország egyáltalában nem részes a háborúban való felelősségben.” Mégis „Elismerésben részesítette azt a magatartást, amelyet a magyar kormány Károly király visszatérése alkalmából követett”. Kiderül az is, hogy „Newton lord, Bryce és Phillimore lord bírálták ezután az új határokat, kegyetlenül igazságtalannak mondották a békeszerződés rendelkezéseit Magyarországgal szemben és felhívták a kormányt arra, hogy ne forszírozzák a jóvátételi klauzulákat.” A Nemzeti Ujság 7-én kiemeli: „Curzon kijelentéseiből legfontosabbnak azt tartjuk, hogy a szövetségesek befolyásolni szándékoznak szomszédainkat alkalmazkodóbb magatartásra Magyarország irányában.” A Pesti Hírlap úgy értékel: „Anglia közvéleménye – amint azt helyesen állapította meg mai beszédében Apponyi Albert – az utóbbi időben határozottan a mi javunkra változott meg. Nem beszélnek rólunk ma már oly gyűlölettel, mint pár hónap előtt.[…] Akadnak már bátor férfiak, akik ki merik mondani, hogy méltatlanság történt velünk, mint ahogy Bryce és Newton lordok tették az angol felsőházban. Sőt maga az angol külügyi államtitkár is megcselekedte, hogy szavakat talált a magyar nemzet erényeinek fölemlítésére, s irántunk való nyílt szimpátiájának adott kifejezést.”

George Curzon Fotó: Wikipédia

Gróf Apponyi Albert a nemzetgyűlésben a 7-i Az Est szerint rámutat: „Valamennyi legyőzött állam között egyetlen se részesül olyan súlyos elbánásban, mint Magyarország. Tehát a szövetségesek álláspontja szerint Magyarországnak kellene a háború felidézésében a legbűnösebbnek lennie. Ezzel szemben tulajdonképpen Magyarországot terheli a legkisebb bűn, mert Magyarország a háború kitörésekor csak bizonyos közös tanácskozásokon is miniszterelnöke révén a legvégsőkig tiltakozott a háború ellen.”

Az Uj Nemzedék közli 8-án, hogy a bukaresti lapok pontokba szedték, milyen magyarországi intézkedések jelentenének elégtételt Romániának. Néhány pont: „Valamennyi irredenta egyesület azonnali feloszlatása. Mindenféle irredenta propaganda betiltása”, „Valamennyi politikai fogoly haladéktalan szabadonbocsájtása, beleértve a Tisza István meggyilkolásával ártatlanul megvádolt embereket is”, „Magyarország teljes lefegyverzése és hadsereg helyett nemzetközi csendőrség szervezése”, valamint „A végrehajtó hatalmat adják át nemzetközi bizottságnak”.

Címlapján hozza a 8-i Friss Ujság, hogy „Nem engedélyezték az ébredők nagygyűlését”. Leírják: „az Ébredő Magyarok Egyesülete által a munkásbiztosítás államosítása érdekében tervezett nagygyűlés május 8-án nem tartható meg. A rendezőbizottság ugyanis a gyűlést a Petőfi téren óhajtotta volna megtartani. A fennálló törvényes rendelkezések alapján azonban a nyílt helyen való gyülekezés nem volt engedélyezhető.”