Meglepetést kelt, hogy gróf Bethlen István miniszterelnök bejelenti a lemondását, hiszen a királypuccs okozta helyzetet a hazai és a nemzetközi közvélemény szerint is jól kezelte. A támadásokat elhárítandó a kormányfő egy Magyar Távirati Irodának adott november 16-i interjúban oszlatja el a félreértéseket és cáfolja a téves interpretációkat. „Azok a tényezők, akik a királypuccshoz közel állnak, nap mint nap különféle rémhírekkel iparkodnak a közvéleményt nyugtalanítani. Szükségesnek tartom éppen ezért kijelenteni, hogy bár a kormány az ország ügyeit lemondott állapotban viszi tovább, mindamellett a rend fenntartásáért a legmesszebbmenően vállalja a felelősséget, s azt nemcsak akarja, de feltétlenül tudja is biztosítani. Ugyanazok a tényezők iparkodnak most is zavart szítani, akiknek különféle próbálkozásait már hosszabb ideje megütközve szemléljük, s akik csak azért, hogy a magyar közvéleményt megtévesszék, képesek lettek volna a felekezeti békét is megbontani.” Kitér rá: azt is terjesztették, hogy perszonáluniót készít elő a kormány egy katolikus uralkodójú állammal. Továbbá folyamatosan „molesztálták ugyanezen urak a külföldi követségek itteni vezetőit is, azt hazudva, hogy Budapesten felelőtlen elemek szervezkednek oly célból, hogy betörve a fogházba, Andrássyt és Rakovszkyt felkoncolják. E megtévesztés következtében külföldi követek ismételten fordultak hozzánk idevonatkozó kérdésekkel, melyek felett természetesen csak mosolyognom lehetett. Néhány napja azután új fordulatot vett ugyanezeknek a tényezőknek a taktikája. Azt állítják, hogy Budapesten anarchia van, s a leghihetetlenebb hazugságokkal és képtelen kitalálásokkal zaklatják a közvéleményt, percről percre újabb rendbontásokról és garázdálkodásokról terjesztvén híreket.” Bethlen meg akarja állítani ezeket a próbálkozásokat. „Elérkezett az ideje, hogy a magyar közönség felismerje, hogy honnan fúj a szél és semmi otromba ugratásnak többé ne adjon hitelt, amelynek nem az ország érdekeinek előmozdítása, hanem a jogbizonytalanság érzetének felkeltése, s ezáltal a kormány hitelének megrontása a célja.” Szerinte „mindaz, aminek most tanúi vagyunk, közismert recept szerint történik, amelyet ezek az urak kommunistáktól és bécsi emigránsoktól lestek el. Mindezekkel a törekvésekkel szemben megállapítom azt, hogy Budapesten az utóbbi napokban semmivel sem fordult elő több rendzavarás, mint a legnormálisabb időkben, s amennyiben történtek rendzavarások, azok elkövetőit a rendőrség minden egyes esetben előállította, s ügyüket bűnösségük mérve szerint törvényesen elintézték. Hogy e tényállás dacára folytatott bűnös taktika mily káros az országra, az úgy látszik, ezeknek az elemeknek teljesen közömbös, s éppoly kevés felelősségérzetet tanúsítanak ma, mint annak idején, amidőn a végzetessé válható puccsot előkészítették, avagy azt oltalmukba vették. Ezeknek az uraknak az üzelmei okozzák elsősorban azt, hogy Magyarország hitele külföldön nem tud helyreállani, ezek az urak adnak lovat újra és újra a bécsi emigránsok propagandája alá.” Ám elérkezett az idő, hogy a célzatos hazugságok terjesztőivel szemben fellépjenek. A kormány lemondásának okaként azt jelöli meg, hogy „miután azok a súlyos események, amelyek a magyar közéletet az utolsó időkben nehéz próbatételnek tették ki, ildomossá tették, hogy a kormány a bizalmi kérdést felvesse. De lemondott a kormány azért is, mert lemondásával szabad utat kívánt nyitni annak az akciónak, amely a nemzetgyűlés zilált pártviszonyait van hivatva rendbehozni.”
Mindezt alátámasztja a 16-i Pesti Hírlap információja, amely „illetékes helyről” származik. „Kormánykörökben az hatott meglepetésként, hogy a két kormányzópárt váratlannak tartja a kormány lemondását, pedig ez programszerűen történt. A miniszterelnök már két héttel ezelőtt bejelentette, hogy legközelebb hozzáfog a belső parlamenti helyzet szanálásához. A kormány azért mondott le, hogy új szituációt teremtsen, nem pedig azért, hogy távozzék. […] Arra a kérdésre, hogy miért következett be éppen most a lemondás, csak azt lehet felelni: minél előbb, annál jobb. Ha a király bejövetele közbe nem jön, a lemondás már régebben, közvetlenül a pécsi beszéd után megtörtént volna. A kormány azonban mindezideig nehéz külpolitikai helyzet előtt állott és pozícióját gyengítette volna, ha ebben a helyzetben tárgyalt volna, sőt a demisszió állapota egyenesen lehetetlenné tette volna bizonyos kötelező megállapodások létrejöttét, mert egy lemondott kormánynak nincsen súlya. Mivel most már a nemzetközi helyzet nem feszélyezte a kormányt, megtette ezt a lépést, amire már régen készült. Meglepetés ebben semmi nem volt.”
A közismerten, nyíltan királypárti gróf Apponyi Albert reagál a kormányfő nyilatkozatára, személyes támadást vélelmezve egyes kitételei mögött. Szerinte a Habsburg-ház detronizációja elhibázott, a kormányzatból hiányolja az erkölcsi bázist, ez szerinte erőhiányt jelent. Úgy véli, a kormányzó forradalmi alapra helyezkedett. Fenntartja továbbá, hogy máig zajlanak törvénytelen karhatalmi cselekmények, s ezen szervezetek lefegyverzését szorgalmazza. Úgy fogalmaz: „Ameddig a kormány magát erre el nem határozza, gyöngeséget látok benne a jogrend megvédésében, amelyet semmiféle nagyhangú kijelentéssel el nem palástolhat, mert csak szimptómákkal babrál, de a baj gyökeréig nem akar, vagy nem tud hatni.”
Bethlen erre is reflektál a 18-i napilapokban. Mint mondja: „szívesen elismerem, hogy a jogfolytonosságon alapuló királyság egy jogcímmel többel rendelkezik, mint minden más királyság. Azonban mindamellett azt hiszem, hogy a szabadság kérdéséhez ennek semmi köze sincs. A szabadság mérve nem ettől függ, hanem attól függ, vajon vannak-e az államban baloldali, de jobboldali forradalmárok is, és hogy milyen erővel rendelkeznek azok, akik tekintet nélkül a haza érdekére, készek a nemzetet is feláldozni rögeszméjüknek. Tapasztalatom szerint Magyarországon mindkét oldalon vannak ugyan jelen pillanatban még ilyen forradalmárok, de erőtlenek és kétségbeesett erőlködéseik sem lesznek képesek az ország higgadt közvéleményét újabb puccsokba vagy forradalmakba kergetni.” Azzal kapcsolatban, hogy Apponyi szerint a trónfosztást kimondó törvénnyel a kabinet forradalmi alapra helyezkedett, úgy érvel: „arra az alapra, amelyen a detronizáció elkerülhetetlenné vált, a kormányt nem én, hanem Apponyi gróf ama politikai elvbarátai szorították, akiknek elvakult szenvedélye, valamint vétkes lázadása idézte elő a jelenleg Apponyi rekriminalizációival találkozó helyzetet. Ezekkel az urakkal szemben Apponyi grófnak eddig nem volt és úgy látszik, ma sincs egy szava sem. Pedig a detronizáció az ő cselekvésüknek, úgyszólván egyedül az ő fellépésüknek minden serdültebb gyermek által is előrelátott következménye volt.”
Bethlen emlékeztet továbbá, hogy Apponyi most már azt kívánja, hogy „minden irreguláris, törvényes rendeltetéssel nem bíró karhatalmi szervezet lefegyvereztessék, mert ilyenek létezése önmagában állandó veszélyeztetése a jogrendnek és semmiféle rendezett államban nem tűrhető. Helyes. Teljesen egyetértek vele. A baj csak az, hogy Apponyi gróf elmulasztott meggyőződést szerezni arról, vajon vannak-e ilyen alakulatok, s ha igen, melyek azok? Kijelentem, hogy Magyarországon nincsenek ilyenek. […] Nagyon hálás lennék tehát Apponyi grófnak, ha megjelölné és tudomásomra hozná azokat az illegális és irreguláris szervezeteket, amelyeknek fegyverek vannak birtokában.” A miniszterelnök úgy összegez: „A kormány nemcsak akarja, de fönn is tudja tartani a rendet és kérnem kell azokat, akik Apponyi Albert gróf példáját követve a nyilvánosság elé vádakkal lépnek, győződjenek meg, mielőtt ezt tennék, állításaik helyességéről. Mert nem a jogrend hiánya, hanem a kritika nélkül odadobott vádak ─ történjék ez célzattal vagy anélkül ─ azok a támpontok, amelyek egyfelől a külföldön ellenünk indított propaganda, másfelől a kisantant ama követelése alá adnak lovat, hogy Magyarországot le kell fegyverezni. Ilyen követelések támogatására érvek gyanánt éppen ezeket a vádakat szokták idézni.”
A Pesti Hírlap közben 17-én arról számol be, hogy a külügyi bizottság az ellenzék indítványára és a kereszténypárt egy részének támogatásával a királypuccs összes aktájának közzétételét kéri. Ez azonban tárgytalanná válik, mivel „Gróf Bethlen István miniszterelnök intézkedett, hogy a legutóbbi puccsal kapcsolatos, rendelkezésre álló anyag mielőbb a nyilvánosság elé bocsáttassék.” Az Est 18-án erről azt közli, hogy a „miniszterelnök még a nemzetgyűlés külügyi bizottságának ülése előtt elhatározta, hogy nyilvánosságra hozza a királypuccs összes okiratait. A miniszterelnök utasítására a külügyminisztérium, mint értesülünk, összegyűjtötte ezeket az aktákat és egyéb iratokat és azok már teljességgel előkészítve várják, hogy nyomdába kerüljenek.” Kiderül: az anyag 52 gépírásos oldalt tesz ki.
