Baranya felszabadul a kommunista uralom alól

A francia parlamentben hetvennégy képviselő a magyar békeszerződés ratifikálása ellen szavaz. Az antant döntése értelmében a jugoszlávoknak a jogellenesen megszállt Baranya megyét el kell hagyniuk a magyar kommunista bábvezetőséggel együtt. Vázsonyi Vilmos elmondja, hogy Károlyi Mihály már az 1918. őszi puccs előtt Magyarország ellen dolgozott a munkásság és a katonaság demoralizálásával. Debrecenben Tisza Istvánról, a meggyilkolt volt miniszterelnökről nevezik el az egyetemet.

2021. 06. 08. 10:07
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felháborodással fogadja a közvélemény, hogy a francia törvényhozás elfogadta a trianoni békeszerződést. A becikkelyezésről szóló törvényjavaslat súlyát illusztrálja, hogy az ülésen jelen volt Aristide Briand miniszterelnök is. A Pesti Hírlap június 8-i tudósítása szerint az előadó, Guernier kijelentette, hogy „a szövetségesek győzelme nemzetiségüket adta vissza a népeknek”. Majd furcsa ellentmondással és tárgyi tévedéssel azt ecseteli: „Az idegen ajkú népességet nem lehetett meghagyni a magyar uralom alatt, így a nyugati, német nyelvű vármegyéket is Ausztriának adták.” Vagyis azt, hogy egy népnek ne kelljen más nyelvű uralom alá kerülnie, kizárólag a magyarországi nemzetiségek esetében látta jogos igénynek, a magyar nemzettől ezt a jogot diszkriminatív módon már megvonta. Arra is kitért azonban, hogy „az esetleg a helyszínen folytatott tanulmányozás fölszínre hozza annak a szükségességét, hogy a szerződésben megállapított határ egyes pontjait megváltoztassák, ilyen vizsgálat megtartásáról azonban eddig még nem volt szó.” Ezután egy másik képviselő viszont „kritika tárgyává tette azt a módszert, amellyel a régi Magyarország területeinek egy részét a szomszéd államoknak ítélték oda. Nevezetesen Románia oly területrészeket is kapott, ahol a magyarok sokkal nagyobb számban vannak, mint a románok.” A szocialista Paul Boncour abszurd váddal áll elő. „A Horthy-kormány egészen nyíltan a Habsburg-monarchia visszaállítását készíti elő és ezzel függetlenségükben és szabadságukban fenyegeti azokat az újonnan alakult kis államokat, amelyek a Habsburgok igáját már lerázták.”

A Pesti Napló egy nap múlva szomorúan értékeli a történteket. „A francia kamara óriási szótöbbséggel elfogadta a trianoni békeszerződést, amely megpecsételi sorsunkat. A szenátusi tárgyalás még hátra van ugyan, de tőle lényeges korrektúrát remélni balga optimizmus volna.” A békediktátum elfogadását ellenzőket is megemlítik. „A kamarában Wetterlé, a híres elzászi pap hangoztatta a kisebbségek erélyes védelmének szükségességét. Sangnier drasztikus nyíltsággal leplezte le azokat az üldözéseket, amelyeknek magyar testvéreink Csehországban és Jugoszláviában ki vannak téve. A magyar tisztviselőket elkergetik, helyükbe juhászokat, tehenészeket, kanászokat ültetnek. Eképpen szolgálják a világ kultúrájának szent ügyét. Ez az igazság, melynek érdekében az entente fegyvert ragadott. Ez az eszme, amelynek valóra váltása végett széjjel kellett darabolni egy ép szervezetű, egészséges, életre szánt országot.”

A Magyarország ugyanaznap „74” címmel ír. „Hetvennégy francia képviselő lelkiismerete lázadt föl a trianoni szerződés értelemromboló igazságtalansága ellen. Hetvennégy képviselő hetvennégy választókerületet jelent, tehát meglehetősen tekintélyes közvéleményrészt. Hetvennégy választókerület nyilatkozott meg Magyarország, a jog és az igazság mellett és tette ezt abban az időben, amikor a győzelem, a hódítás és a területfosztás mámora mint valami szuggesztív lelki terror üli meg ott a közgondolkodást.”

A baranyai rémuralom végnapjai címmel ír a Magyarország arról, hogy a déli vármegyét a békeszerződés megsértésével megszállva tartó új délszláv állam katonái távoznak. „Baranyában osztatlan örömet keltett az antantnak az az elhatározása, hogy a trianoni békeszerződés ratifikálása után a megszállott területeket kiürítteti a szerbekkel. Ezzel az örömhírrel szemben lelketlen kommunista agitátorok féktelen izgatást folytatnak azért, hogy a megszállás meghosszabbítását valamilyen módon elérjék. Ebben az izgatásban elöl jár a pécsi Munkás című lap, amely a legborzalmasabb rémhíreket terjeszti és atrocitások hírét költi. Nap nap után azzal fenyegeti a megszállott területek lakosságát, hogy a kormány kezében lista van azokról, akiket a magyar impérium visszaállítása után internálni fognak.”

A 8 Órai Ujság viszont azt is közli 10-én, hogy a III. Internacionáléból való kilépésről döntő pécsi kommunisták változásokat terveznek. Mérsékelt pártvezetőség megválasztása „lenne a június 17-én összeülő baranyai pártkongresszus első és legfontosabb feladata. Erre vall az a jelenség is, hogy a pécsi szocialista vezérek nexust keresnek a magyar hatóságokkal az utóbbi időben.”

Vázsonyi Vilmos Fotó: Wikipédia

Nagy visszhangot vált ki Vázsonyi Vilmos felszólalása a Házban, amelyben az 1918. októberi puccs hátterét világítja meg. A 8 Órai Ujság 7-i tudósítása szerint leszögezi: annak idején a Károlyi Mihály-féle Nemzeti Tanács „Andrássy, Apponyi és mindenki merev gyűlölködő visszautasításával dolgozott. Igenis a Nemzeti Tanács forradalmi alakulás volt, törvényen kívül, ez az igazság! Hónapokkal előbb folyt a csendes összeesküvés Magyarország megrontására, a front felbontására. Okmányokkal tudom bizonyítani, hogy Károlyi Mihály és néhány társa Olaszországgal tárgyaltak a monarchia ellen és felajánlották a magyar–olasz szövetséget akkor, amikor ez teljes romlásunkkal járt volna. Károlyi Bernben büszkén hivatkozott arra, hogy az ancien regime alatt ő milyen veszedelemben forgott. Idehaza tartózkodó huszárönkéntes volt, egyéb rizikója nem volt. Amikor az első nagy általános sztrájk volt Magyarországon és mindenütt agitáltak orosz intervencióra, a sztrájkot az itteni szociáldemokrata párt letiltotta. Erre Károlyi Mihály gróf összeköttetéseket keresett és talált a szociáldemokrata párt szélső szárnyával és azt kívánta, hogy a sztrájkot folytassák. Segítségére volt a Martinovics-páholy is. Ekkor hozta a szociáldemokrata párt azt a határozatot, hogy a szociáldemokratáknak ki kell lépniök a szabadkőműves páholyokból.” A volt igazságügyi-miniszter elmondja: a hadvezetés részéről már az októberi forradalom előtt érkeztek átiratok, hogy „tegyünk idehaza valamit, hogy a frontokon hősiesen küzdő katonaságot ne izgassák. Ezeknek a bűnük az, hogy az országot feldúlták, a frontokat felbomlasztották úgy, hogy a veszély pillanatában nem volt magyar katona. Ezek voltak azok, akik meggyalázták a magyar népet Mackensen tábornok elárulásával, aki Erdélyt hősiesen védte, akit kiszolgáltattak ellenfeleinek, kiadták őt internálásra. Ha itt maradt volna hadseregével a magyar katonákkal, az elég lett volna ahhoz, hogy soha ellenség ide ne jöjjön be.” Vázsonyi további példákkal szemlélteti, hogy Károlyi nem megelőzni akarta a forradalmat, hanem elősegíteni, ezért semmilyen egyezségre nem volt hajlandó. Szerinte a Károlyit kézben tartók társasága „nem kívánta a felforgatás megakadályozását, mert ők osztozkodni akartak.”

Megrendezik a Tisza István Egyetem avatóünnepségét Debrecenben, amelyen a miniszterelnök is beszédet mond. Gróf Bethlen István a Budapesti Hírlap 7-i beszámolója szerint kijelenti: „Ihlesse meg Debrecen népét Tisza István szelleme, mert Tisza István a haza szeretetét jelenti. […] Tisza államférfi volt, akit nem tolt előre a közvélemény, hanem ahol megjelent, maga teremtett közvéleményt. […] A magyar kultúrának ebben a templomában ne csak Tisza neve tündököljön, hanem szelleme és hazafiúsága is, mert akkor tudom, hogy itt olyan férfiakat fognak nevelni, amilyen Tisza volt.”

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.