Magyarnak vallják magukat az erdélyi zsidók

Olyan bűncselekmények kinyomozását kéri számon Beniczky Ödön a miniszterelnökön, amelyek ellen éppen ő nem járt el egy korábbi kabinet belügyminisztereként. A nemzetgyűlés az oroszországi hadifoglyok hazahozataláért mozgalmat indít a nagyhatalmak közbenjárását kérve. Marosvásárhelyen megalakul a Magyar Szövetség tagozata, amelyen az erdélyi zsidóság nyíltan demonstrálja magyarságát. A francia kormányfő a trianoni béke felsőházi ratifikálásakor kijelenti: „az elnyomó Magyarország rosszul teszi, ha panaszkodik”.

Több zavaros ellenzéki interpellációra kell válaszolnia Bethlen István miniszterelnöknek július közepén a T. Ház néha viharos ülésein. Beniczky Ödön volt belügyminiszter interpellációjában a Duna–Tisza-közi állapotokkal kapcsolatban kérdezi a kormányfőt. Felrója, hogy a hivatalos szervek a bejelentések ellenére semmit sem vagy csak keveset tettek az 1919 őszén és 1920-ban elkövetett önkényeskedések, bűncselekmények kinyomozása érdekében. A Budapesti Hírlap 16-i tudósítása szerint egy képviselő megkérdezi: „Kinek a belügyminisztersége alatt történt a dolog? Beniczky Ödön: Az enyém alatt (Nagy zaj). Én nem értem, hogy miért idegeskednek az urak. Én nem beszélek fehérterrorról, én közönséges rablógyilkosokról beszélek. Éppen azt akarom bebizonyítani, hogy azoknak a dolgoknak sem a bolsevizmushoz, sem az ellenforradalomhoz, sem a keresztény irányzathoz abszolúte semmi közük nincsen.”

Bethlen István úgy válaszol: „Beniczky vádbeszédet akart mondani a kormány ellen és vádbeszédet tartott önmaga ellen. Most attól a kormánytól követeli azoknak a bűnöknek a megtorlását, amelyeket annak idején ő, mint belügyminiszter elmulasztott megtorolni. […] Bernolák népjóléti miniszter úr a kormány nevében felszólította a közhatóságokat, az egész magyar társadalmat, hogy ha ismernek bűnöket, amelyek még nincsenek megtorolva, jelentsék azokat, mert a kormány el van szánva, hogy ezeket a bűnöket megtorolja.” Elmondja: „Bemutatkozásom után három napra fölkeresett Beniczky képviselő úr és én fölszólítottam, hogy tessék ideadni az adatokat, mert el akarok járni, és akkor a tisztelt képviselő úr azt felelte, hogy politikai fegyvert nem enged ki a kezéből. Ha van valaki ebben a Házban, aki bűnös abban, hogy megtorlatlan bűnök vannak, akkor Beniczky képviselő úr az! A képviselő úr ugyan politikai fegyvernek akarta kihasználni azt, ami a becsület és a jog kérdése, én mégis el fogok járni ezek ellen. Apponyi felkereste a belügyminisztert és közölte, hogy Budapesten vannak Izsákról kereskedők, akik nem tudnak hazatérni. Mi megmondtuk, hogy garantáljuk, hogy nyugodtan visszatérhetnek. […] Beniczky ezt a szerencsétlen nemzetet ismét meghurcolja a külföld előtt és megakadályozza a társadalmi osztályok kibékülését.” A miniszterelnök leszögezi: „a vizsgálatot a kormány megindítja és pártatlanul el fog járni mindenki ellen”.

A Friss Ujság 15-én hírül adja: „A hadifoglyok hazaszállítása a nyugati nemzetek becsületügye. A magyar parlament világmozgalmat indít.” Huszár Károly volt miniszterelnök kifejti: „körülbelül 60-70 ezer magyar ember sínylődik még idegen földön. Hazatértek elbeszélései alapján ecseteli, milyen borzalmas helyzetben vannak Oroszországban a magyar hadifoglyok, sötét, ablaktalan pinceodúkban éheznek, fáznak. A hadifoglyok visszatartásában jelentékeny szerepe van az oroszországi magyar katona- és munkástanácsoknak, amelyek azért nem engedik haza az ott sínylődő hadifoglyokat, hogy nekik legyen hivataluk.” Kijelenti: a külföldhöz kell fordulni, hogy addig is hadifoglyaink el ne pusztuljanak. Emeljék fel a szavukat a megszálló hatalmak is. Prohászka Ottokár „köszöni Huszárnak, hogy ünnepet varázsolt közénk, mikor elhallgattatta a pártvillongást e szent napon. Legyen az emberiségnek egy magyar hadifogoly-akciója, mint ahogy volt lengyel és örmény kérdése. Pártja nevében elfogadja a kiáltványt és kéri, terjesszék a pápa elé.” Ugron Gábor „azért szólal fel, hogy a nagyvilág előtt is dokumentálja, hogy vannak még kérdések, amelyekben a magyar nemzetgyűlés valamennyi tagja egyetért. Szól a nagy nyugati államokhoz, amelyek magukat a béke, a kultúra, a civilizáció előharcosainak tekintik. Ez a kérdés nem magyar kérdés, nem hadifogolykérdés, ez a kérdés a nagy nyugati nemzetek becsületének ügye.” Schlachta Margit a „magyar nők és gyermekek nevében a világ összes asszonyához emeli fel szavát. Az orosz nőkhöz kíván fordulni, hogy figyelmeztesse őket, van a vörös internacionálénál még egy hatalmasabb internacionálé, a szív és szeretet nemzetközisége, amely hatalmasabb minden bosszúnál, minden más érzésnél.” Csizmadia Sándor úgy fogalmaz: „Most mutassa meg a szociáldemokrata párt, hogy használni tud ennek az országnak. Síkra kell szállniuk a munkásoknak is a tisztekért is, mert munkások a tisztek is.”

„Magyarok vagyunk, mások nem lehetünk – A zsidóság nyílt csatlakozása a Magyar Szövetséghez” címmel jelenik meg írás Az Estben 17-én. Beszámolnak róla: „Nagy ünnepélyességgel alakult meg minap Marosvásárhelyt a Magyar Szövetség helyi tagozata. A gyűlésnek különös jelentőséget adott, hogy az erdélyi zsidóság itt demonstrált először nyíltan magyarsága mellett, s noha a román uralom külön nemzetiségnek deklarálta őket, felajánlván ezzel járó sok előnyt, Erdély zsidósága a marosvásárhelyi gyűlésen nyíltan a magyar zászló alá állott, s hivatalos szónoka hitvallást tett magyarsága mellett.” A gyűlésen dr. Hajdu István bejelenti, hogy kéri a román államtól azokat a kollektív jogokat, amelyekre a románok a gyulafehérvári határozatban kötelezettséget vállaltak és „amelyeket a kisebbségi jogok intézményében a győző hatalmak világszerződésbe foglaltak.” Dr. Sebestyén Miklós úgy fogalmaz: „A zsidó vallású magyarok nevében hitvallomást akarok tenni! Tehát confiteor! Magyaroknak valljuk magunkat […] senki sem oktrojálhatja rám azt sem, hogy távol idegenben milyen nyelven dobbanjon hangosabban a szívem, hogy milyen nemzet fájdalmára gyűljön könny a szemembe. Ezek az érzések jelölik ki a mi utunkat, szabják meg helyünket. Ebből a helyünkből nem mozdíthat el bennünket semmi sem. Szeretet, emlékezés és kegyelet az a hármas szent kapocs, amely minket elszakíthatatlanul a magyarsághoz fűz. Magyarok vagyunk, mert mások nem lehetünk és minden magyar ügynek becsületes, hűséges katonái. A zsidóság szónokának kijelentéseit percekig tartó zúgó taps fogadta.”

Aristide Briand Fotó: Wikipédia

A francia felsőház is jóváhagyja a trianoni békeszerződést. A Pesti Hírlap Koporsószeg címmel ír erről 17-én. „Újabb szeget vertek a koporsóba, amelyben a magyar nemzetet akarják elevenen eltemetni. A francia szenátus is hozzájárult a trianoni béke ratifikációjához.” Aristide Briand miniszterelnök a tudósítás szerint azt mondta: „az elnyomó Magyarország rosszul teszi, ha panaszkodik. Saját népei keltek fel ellene.” A lap úgy értékel: „Briand miniszterelnök már teljesen hidegen és ellenszenvező érzéssel áll a mi nagy nemzeti tragédiánkkal szemben. Az ő számára még mindig azok az »elnyomók« vagyunk, akiknek ellenségeink rágalmaztak. Hirdeti, hogy ha Magyarország és a környező államok barátsága között kell választani, ő már rég választott. Briand végső következtetése ez: »Magyarország nagyon kicsi lett, de az elnyomónak a húsába kellett vágni!«” A Pesti Hírlap levonja a tanulságot: „Semmi okunk arra, hogy a trianoni békeszerződés életbeléptetésének a küszöbén bizakodók és optimisták legyünk! De pesszimisták sem vagyunk, törhetetlen meggyőződésünk: akármennyi szeget vernek a trianoni koporsóba, a magyar nemzetet, az ezeréves Magyarországot nem lehet eltemetni. Föltámadunk!”