A Békemenet soha nem valami ellen irányult, hanem mindig valaminek a védelmét szolgálta, soha nem ellenségeket keresett, hanem a bennünk ellenséget látókkal szemben lépett fel. Mindig értékeket védett és nem értékeket támadott.
Most is így van ez: azért kell október 23-án ismét elindulnunk, mert immáron a saját létmódunkat, életformánkat éri támadás. Támadás, méghozzá összehangolt támadás ez a globalista, liberális elitkörök, a brüsszeli bürokraták, a Soros-féle hálózatok részéről, akik nem mást akarnak, mint a jelenleg ismert világunk felforgatását, egy világtársadalmat, amelyet az általuk irányított globális intézmények irányítanak.
Támadás éri a nemzettudatunkat, mert ők nem akarnak honpolgárokat látni, akik érzelmi és értékalapú közösséget alkotnak; mert a nemzeti identitás olyan összetartó erő, amely képes szembe szállni a globális akarattal és célkitűzésekkel, képes arra, hogy önmaga döntsön a saját sorsa felől, a szubszidiaritás elvei alapján.
Támadás éri a demokráciát, mert a globalisták már régen nem hisznek a népszuverenitás eszméjében, sőt, akadálynak tekintik azt, mert hiszen a nép ostoba és tudatlan, és képes olyan embereket kormányra juttatni, mint Kaczinszky, Orbán, Donald Trump vagy Janet Jansa, akik azután nem a nemzetek fölötti erők utasításaikat követik, hanem az őket megválasztó polgárok érdekeit, a nemzeti érdekeket. A demokráciát tehát el akarják söpörni az útból, mint azt tették látványos módon tavaly, az amerikai elnökválasztásokon, s ezt még csak nem is igazán tagadták (lásd Molly Ball félig „beismerő elemzését a Time Magazinban). És most arra készülnek, hogy minden áron beavatkozzanak a 2022-es magyar választásokba is, elég csak arra utalnunk, hogy néhány héttel ezelőtt egy interjúban Vera Jourova bizottsági biztos azt mondta, hogy szándékukban áll politikai eszközökkel beavatkozni a magyar választások kimenetelébe, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy segítsék a magyar népet. Köszönjük szépen, nem kérünk belőle.
Támadás éri a keresztény erkölcsi hitünket és a keresztény értékrendünket, ami Európa szakrális alapját jelenti. Félnek a keresztény erkölcstől és hittől, mert ez is olyan összetartó erőt jelent, amely akadályozza a globalisták és liberálisok, vagyis helyesebben a neokommunisták elképzeléseit. Akadályozza, hogy a gender-őrületüket ráerőltessék az európai népekre és nemzetekre, ezért helyette vagy teljes ateizmust akarnak elérni, egy olyan Európát, ahol a keresztény templomokat lerombolják vagy bezárják, vagy pedig egy olyan szinkretista vallást képzelnek el, ahol elmosódnak a határok a kereszténység és az Európába ismét betelepülő iszlám és más vallások között, s ahol a vallási tanok kicserélhetők és reletivizálhatóak.