Schmidt Mária indoklásképp kifejtette – kellő és indokolt iróniával –, hogy Sólyom olyannyira a jog és a törvényesség talaján állt már a rendszerváltáskor is, mint az Alkotmánybíróság elnöke, hogy döntő felelőssége van a történelmi igazságtétel elmaradásában, mert akkor a jogfolytonosságot fontosabbnak tartotta az igazságnál, s elkaszálta kétszer is a Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényt. Márpedig, ha ennyire csak a jogi szempontokat veszi alapul, akkor most miért nem szólal meg, amikor a nyilvánosság előtt készül az ellenzék alkotmányellenes lépésekre? Ha akkor „annyira”, akkor most miért „semennyire”?
Schiffer András reagált erre: arra hívta fel a figyelmet, hogy Sólyom Lászlót nem lehet felelőssé tenni a lusztráció elmaradásáért, hanem azokat kell, akik elszabotálták az alkotmányozást 1990-ben, hiszen Sólyom úgymond „hozott anyagból” dolgozott. Vagyis, Schiffer szerint nem volt igazán mozgástere Sólyomnak. Nem beszélve arról – írja –, hogy a Zétényi–Takács-féle törvénytervezetet már eleve nem szavazták meg az akkori Fidesz prominensei sem.
Nos, a következőket tenném ehhez hozzá:
1. Igaza van Schmidt Máriának abban, hogy véleményformálásra kéri fel Sólyom Lászlót, hiszen egy alkotmányellenes eljárás előzetes bejelentése a nyilvánosság előtt éppen elegendő indok arra, hogy egy ilyen tekintélyes személy, mint Sólyom megszólaljon, hiszen a terv kifejtése már politikai cselekvés, és éppen az lenne a baj, ha Sólyom már csak akkor szólalna meg, amikor már késő. (Sólyom az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után, 2006 őszén azonnal megszólalt, többször is, más kérdés, hogy véleményem szerint – amit akkor, 2007 elején egy neki írt nyílt levélben ki is fejtettem a Magyar Nemzetben – nem tette meg akkor sem azt, amit tehetett volna köztársasági elnökként.)
2. Igaza van Schmidt Máriának abban is, hogy a Sólyom László által vezetett Alkotmánybíróságnak valóban nagy szerepe volt abban, hogy nem valósulhatott meg a történelmi igazságtétel. Már csak azért is így van ez, mert az AB nemcsak a főbenjáró bűnök és a hazaárulás megbüntetésének lehetőségét kaszálta el, hanem a reprivatizációt és a kárpótlást is megakadályozta, sőt, amire kevesen emlékeznek, még a kommunista vezetők vagyonelszámoltatását kezdeményező törvényt is a Sólyom vezette AB buktatta meg! S mindez azért lett volna, mert az 1989-es alkotmánymódosítás keretei között az igazságtételi törvényeket elvileg nem engedhette át? Ugyan már! Ugyan már! Jól tudjuk, hogy Sólyom és az AB döntéseiben meglehetősen „szabadon szárnyalt” azokban a hónapokban és években… (á la „láthatatlan alkotmány”)