Intézmény helyett az ember: Tarlós István

Húsz év után végre jó, sőt nagyon jó főpolgármester irányította városunkat.

Igen ám, de bizonyítani is kellene állításomat, mert bizonyítékok nélkül a dicséret a levegőben lóg, nem több, mint egy szubjektív állásfoglalás. Vagyis a kérdés az: minek alapján mondom, hogy jó, sőt nagyon jó főpolgármestere volt és lesz Budapestnek?

A választ egy kissé távolabbról kell kezdenem, s a modern politika természetére kell kitérnem. Az utóbbi évtizedekben a modern világban széles körben eluralkodott az a liberális nézet és ideológia, hogy a politikában, az országos és helyi közéletben a legfontosabb garancia a jó működésre és a közjó érvényesülésére a jogrend, a jogintézmények, amelyek biztosítják az egyén szabadságát az állammal szemben. E minden más irányzatot elnyomó gondolkodásmód szerint ha a jogintézmények fennállnak és az egyén, a piac szabadsága biztosított, akkor máris garantált a közjó, a fejlődés, a siker, a jólét.

Nos, az elmúlt évek, s különösen a 2008-ban kitört és azóta is tartó pénzügyi és gazdasági világválság megmutatta: az egyéni és piaci szabadságot biztosító jogintézmények léte nem garancia a közjó érvényesülésére önmagában, sem országos, sem önkormányzati szinten. Még a legdemokratikusabb jogállam és jogrend keretei között is háttérbe szorulhat a közjó és a közösség érdeke, ha azok, akik irányítják az országot és az önkormányzatokat, jelesül például a fővárost, nem a közjót szolgálják, hanem az egyéni, piaci haszonszerzést, egy politikai és gazdasági csoportot kívánnak pénzelni, s ehhez nem riadnak vissza a korrupciótól sem, sőt korrupciós rendszert építenek ki.

Talán sejthető, hogy Budapest esetén kire gondolok. Elárulom, nem Tarlós Istvánra, hanem az elődjére, aki húsz év alatt liberális várost kívánt csinálni Budapestből. Ez konkrétan azt jelentette, hogy legfőbb célja nem az volt, hogy a fővárosi lakosság egésze érezze jól magát lakóhelyén, hanem az, hogy az ő politikai tábora, a liberális brancs kerüljön privilegizált helyzetbe, élvezve a korrupciós pénzek természetes folyását saját zsebeikbe. Húsz éven át szenvedett ettől Budapest, s ettől nem védte meg egyetlen demokratikus törvény vagy jogintézmény sem.

Egy szó mint száz: a 21. századi politikában immáron nem az intézmény, hanem az ember a fontos. Az ember, a politikai vezető karaktere, akarata, szándéka tesz egy intézményt azzá, aminek szánták, vagy éppenséggel üresíti ki, torzítja el ugyanazt az intézményt. Intézmény helyett a személy vált fontossá, a politikus, aki vagy elkötelezett a közjó irányában, például Budapesten, vagy csak saját maga és szűk politikai táborának magángazdagodásában érdekelt. Egy intézmény csak addig jó és hasznos, amíg hiteles politikusok irányítják azt, akikben megbíznak a választók. S éppen itt a lényeg, amiért azt mondom, hogy Tarlós István személyében jó, sőt nagyon jó főpolgármestere van és lesz a fővárosnak. Ugyanis Tarlós István alkatilag és karakterében elkötelezett a közjó iránt; elkötelezett volt már Óbudán is, s ugyanezt folytatta az elmúlt négy évben is a főváros élén.

Természetesen felsorolhatnám tárgyszerűen azokat a konkrét eredményeket is, amelyeket az elmúlt négy év jobboldali vezetése hozott a fővárosnak. Értekezhetnék például arról, hogy az elmúlt húsz év bántó lepusztultsága, omladozó falai és szürkesége után megújultak, ápoltabbak, élvezhetőbbek a közterek, az utcák, az épületek. Vagy arról, hogy a főváros kikerült az adósságspirálból, megmenekült a BKV, csökkentek a tömegközlekedés árai. Szót kellene ejteni arról is – és nagyon fontos kérdés, összefügg az elmúlt húsz évvel! –, hogy új városüzemeltetési rendszer jött létre, melyben különválasztották a megrendelő, végrehajtó, ellenőrző funkciókat, s ezáltal hatékonyan lehet fellépni a korrupció ellen. Ki kellene emelni a közműcégek köztulajdonban tartását, lásd Fővárosi Vízművek és Főgáz, említhetnénk a Fővárosi Állat- és Növénykert megújulását, a Várkert Bazár fel-, illetve a Margitsziget megújítását, és természetesen a 4-es metró elkészültét és még sorolhatnám a kézzelfogható eredményeket.

Mégis, mindezen örömteli eredményeken túl, a fővárosiak, s általában a választók számára egyetlen dolog fontos: azt kell, hogy érezzék, hogy a politikai vezető, a kormányfő, a miniszter vagy a főpolgármester ne önmagáért, ne a hatalomért, ne a pénzért és ne a haverokért dolgozzon, hanem a közjóért, a rá bízott emberek jólétének és jó közérzetének javításáért. És éppen ez a lényeg: az elmúlt négy évben megértették, megérezték az emberek, hogy jó kezekbe került a főváros vezetése. Lehet, hogy Tarlós István néha egy-egy televíziós vitában a kelleténél harapósabb, esetleg nem mindig dicséri meg az őt kérdező riportereket, de hogy a város érdekében érvel, az mindig „lejön” az embereknek, azt mindig megérzik a választók. Egyszóval, Tarlós István egy hiteles ember és hiteles politikus. A demokráciát és a közjót pedig elsősorban és mindenekelőtt hiteles, igazságszerető és – hangsúllyal! – tisztességes politikusokkal lehet megmenteni.

Jöjjön hát a következő öt év!