Ulfkotte, aki tizenhét éven át volt szerkesztője a rendkívül befolyásos Frankfurter Allgemeine Zeitung német napilapnak, A „Gekaufte Journalisten” (Megvásárolt újságírók) című könyvében leírta, hogy a világ vezető médiumainak munkatársait nagyhatalmak, globális társaságok és titkosszolgálatok irányítják. Véleménye szerint a nemzetközi sajtóban (is) zajló, Magyarország elleni támadás sem más, mint összehangolt, irányított globális politikai akció.
Döbbenetes állítások, amelyeket az újságíró által a könyvében részletesen feltárt tények és adatok igazolnak.
És a reakció?
Semmi. Nulla.
A világ hallgat.
Pedig lenne miről beszélnie.
De nem beszél.
Vajon miért nem?
A válasz egyszerű: a világ médiumainak és vezető újságíróinak nem áll érdekükben bármit mondani, válaszolni Udo Ulfkotte állításaira. És ezért az egyetlen megoldás számukra: a hallgatás.
Vajon mégis mit mondjanak arra az állításra, hogy a David Rockefeller által alapított Trilateláris Bizottság, a Bilderberg-csoport és más transzatlanti intézmények szabják meg az irányt a médiumoknak?
Nem könnyű helyzet ez (nekik), lássuk be.
Hiába, a világot irányító politikai, gazdasági, kulturális, tudományos stb. köröknek változik a módszere a tekintetben, hogy hogyan kell kiiktatni az uralkodó rend számára kellemetlen véleményeket, nézeteket, embereket.
Amíg nem léteztek az emberi és állampolgári jogok, addig egyszerűen kinyírták, kivégezték, felnégyelték, elégették stb. azokat az embereket és országokat, akik az útjukban álltak. (Lásd például a teljes gyarmatosítás folyamatát Amerikában, Afrikában, Ázsiában, lásd az eretnekeket, lásd Giordano Brunót stb.) Az alapvető jogok nyugati elterjedése, s különösen a második világháború után azonban már más módszerekhez kellett folyamodni. Meg is találták ezt a módszert, ami kellően finom, úrias, előkelő és elegáns, és „nyugatias”.
Ez pedig az elhallgatás.
Egyszerű és praktikus módszer: arról az illetőről, aki saját hazájában, vagy a világban kialakult pénzügyi, gazdasági és politikai hatalmi szerkezeteket fel kívánja tárni, tehát, aki meg akarja ismertetni a világgal azt, hogy az valójában hogyan is működik, aki tehát az embereknek fel kívánja nyitni a szemét – nos, arról az illetőről sem pro, sem kontra nem szabad írni semmit.
Udo Ulfkotte tehát nincs. Nem létezik!
Nekünk, magyaroknak viszont égetően szükségünk van arra, hogy Udo Ulfkotte szavaira odafigyeljünk. „Például” azért, hogy ha még nem értettük volna meg (dehogynem!) a Magyarországgal szembeni, immáron veszélyesen összehangolt támadássorozat okát, akkor megértsük azt.
Udo Ulfkotte véleménye egyértelmű. Azt mondta a Magyar Nemzet október 25-ei számában, hogy az úgynevezett alfaújságírók (a megvett és irányított tollforgatók) azt írják le, amit tollba mondanak nekik. Így fogalmaz: „A háttérben politikai érdekek húzódnak, amelyeknek az a céljuk, hogy destabilizálják az országukat, mert a magyarok továbbra sem hajlandók vakon kiszolgálni az Európai Unió és az Egyesült Államok érdekeit. Sajnos ez az eredménye annak, ha egy állam nem hajlandó az Európai Unió vagy Amerika gyarmatává válni.”
Hát ez kényelmetlen megállapítás
Tavaly októberben, az önkormányzati választások, a Fidesz–KDNP harmadik egyértelmű győzelme után a Die Welt német konzervatív(!) lap arról írt, hogy Brüsszelnek Magyarország ellen szankciókat kell bevezetnie, mert az ország antidemokratikus, antiliberális irányba tart. A balliberális francia Le Monde ugyanezeket írta le, de már odáig ment, hogy feltette a kérdést: az Európai Unióban kell-e maradni Magyarországnak? – vagyis kizárásunk lehetőségét vetette fel.
És történt mindez néhány nappal a 2014. évi harmadik magyarországi választás után. Egyetlen szó sem esett és esik az óta sem a világlapokban arról, hogy a jobboldali kormány mögött áll a magyar társadalom döntő része.
E furcsa jelenségre Udo Ulfkotte adja meg a választ, de szavainak láthatóan nincs következménye.
Megvalósul hát a következmények nélküli világ?
Amivel kezdtem, azzal fejezem be: Merkel asszony látogatása reményt jelentő fordulatot is hozhat.
