Az országos lakásindex 2011 első felében a megelőző szinten, 85 százalékponton stagnált, majd fokozatosan tovább esett, így az év végére 82 pontra állt be. Az országos panelindex az év első felében még 83 ponton stagnált, majd év végéig 4 pontot esett, az országos téglalakásindex pedig 86-ról indulva 83 százalékponton zárt.
A területileg bontott lakásindex szerint a nyugat-magyarországi és a budapesti panelek szenvedték el a legnagyobb áresést (23, illetve 24 százalékot), míg legjobban a fővárosi téglalakások tartják magukat, 91 százalékon állnak.
A Duna House 2008. januártól indította az országos lakásindexet, akkor állt 100 százalékon. Az árak azóta 82 százalékra estek, de az inflációval korrigálva az index csak 69 százalékon állt a múlt év végén.
A végtörlesztés érezhetően csökkentette egyebek mellett az irányárakat. Az irányár a fővárosban és vidéken is 6-6 százalékkal csökkent tavaly, míg az alku végén kialakult ár – az irányárhoz képest – Budapesten 6, míg vidéken 7 százalékkal volt kisebb.
A leglátványosabb értékek a budapesti családiház-eladásoknál mutatkoztak, ezeket 10 százalékos irányárlevitel után további 9 százalékos alkuval tudták csak értékesíteni.