Hatalmas olajmezőre bukkantak

Egy éven belül a második, ezúttal 200-300 millió hordó olaj-egyenértéknyi felfedezést jelentett be a norvég állami olajipari vállalat, a Statoil.

BL
2012. 01. 09. 12:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Statoil hétfői közlése szerint a nemrég felfedezett Skrugard kúttal, illetve az új lelőhellyel, a Barents-tengeri Havis kúttal együtt 400-600 millió hordó olajegyenértékkel nőtt a társaság által kezelt olajkincs. A társaság reméli, hogy az évtized végéig megkezdődhet a kitermelés. A felfedezést 50 százalékban a Statoil, 30 százalékban az olasz Eni és 20 százalékban a norvég Petoro jegyzi.

John Olaisen, az oslói Carnegie elemzője kiemelte: „a felfedezés segíthet a Statoilnak, hogy teljesítse 2020. évi termelési célját”. Korábban a társaság bejelentette: a 2010. évi szinthez képest mintegy harmadával, napi 2,5 millió hordóra növelné 2020-ban a kitermelését. Elemzők szerint a két olajmező együttesen napi százezer hordós kitermelési kapacitást hozhat.

Az északi-tengeri olajtermelő vidéken 2001 óta csökken a kitermelés, elsősorban a felfedezések ritkulása miatt. Az elmúlt évben azonban több nagyobb bejelentés is volt: az áprilisi Skrugard mellett a svéd Lundin két északi-tengeri mezőt fedezett fel tavaly, az Aldous és Avaldsnes tárolókat, amelyek együttesen 3,3 milliárd hordónyi olajegyenértéket tartalmazhatnak. A Statoil papírjaival hétfő délelőtt 0,71 százalékos pluszban, 156,70 norvég koronán kereskedtek az oslói tőzsdén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.