Csorba Attila, a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) elnöke kedden jelentette be, hogy „megakadtak„ a tárgyalások a 2011. december 31-én lejárt kollektív szerződésről, amelyet a szakszervezet néhány változtatással további három évre szeretne újrakötni. A szakszervezet sztrájkbizottságot alakított. A LESZ elnöke szerint követeléseik nem növelnék a munkaadó költségeit.
A Malév GH ugyanakkor az MTI-t kedden arról tájékoztatta, hogy a kollektív szerződéssel kapcsolatban az egyetlen vitás kérdés a szerződés meghosszabbításának ideje, s a tárgyalásokat a LESZ szakította meg. Megjegyezték: a LESZ 10 százalékos béremelést és a létszám 5 százalékos növelését is követeli.
A társaság szerdai közleménye szerint „a Malév GH Zrt. menedzsmentjének a Malév cégcsoport tulajdonostól a mai napon kapott írásbeli utasítása alapján jelenleg nem áll módjában új kollektív szerződést aláírni. Erről a ma délutáni tárgyaláson a munkáltató képviselői tájékoztatták a szakszervezet képviselőit. A Malév GH ugyanakkor az új kollektív szerződés megkötéséig is változatlanul biztosítja a dolgozók meglévő juttatásait – a bérek, egyéb juttatások és a cafeteria tekintetében.”
A felek a közlemény szerint csütörtökön folytatják a tárgyalásokat. „A légitársaság földi kiszolgáló vállalatának vezetése bízik abban, hogy a LESZ képviselői tekintettel lesznek a cégcsoport jelenlegi nehéz helyzetére, visszavonják követeléseiket és elállnak a sztrájktól” – közölte a Malév GH.