Nagyobb mértékű lehet az adósságleírás

„Új tények alapján nagyon komoly tárgyalások folynak. Immár az eredetinél sokkal nagyobb magánbefektetői adósságleírásról beszélünk.”

TK
2012. 01. 31. 19:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elemzők szerint az EKB jelentős mennyiségben, három különböző eszközéhez kapcsolódóan rendelkezik görög államkötvénnyel. A másodpiaci kötvényvásárlási programjának (SMP) keretein belül mintegy 40 milliárd eurót vásárolhatott a program 2010. augusztusi bevezetése óta. Ezen felül a görög bankok 73 milliárd eurónyi kötvényt tartanak fedezetként rendes refinanszírozási és likviditási eszközeiben. Továbbá korábbról mintegy 5-7 milliárd eurónyi görög államkötvény van Frankfurtban.

Az EKB rendre határozottan elutasítja a leírásban való részvétel lehetőségét. A davosi Világgazdasági Fórumon nyilatkozó szakemberek is védték a frankfurti intézményt: Mark Carney, a nemzetközi pénzügyi hatóságokat tömörítő Pénzügyi Stabilitási Tanács (FSB) vezetője, a kanadai jegybankelnök úgy fogalmazott: „a költségvetési döntések a kormányzatok felelőssége, míg a monetáris lépések a központi bankoké”.

Elemzők úgy látják, egy lehetséges forgatókönyv szerint az EKB kizárólag az SMP során szerzett görög államkötvényekkel kapcsolatosan viselne el veszteséget. A piaci árfolyam-ingadozások miatt ugyanis az EKB mintegy 1 milliárd eurós profitot könyvelhetett el a görög államkötvény-árfolyamok enyhülése révén.

Angel Gurría, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára Davosban elmondta: az EKB elkerülheti a hitelességvesztést, ha görög államkötvényeit eladja az euróövezeti mentőalapnak, az EFSF-nek, amely aztán – mint költségvetési szerv – leírhatná a görög adósság egy részét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.