Sok hitelfelvétel, romló kilátások

A magyar lakosság közel háromnegyede vett már fel hitelt élete során, és minden második magyar jelenleg is tartozik valamelyik pénzintézetnek.

WL
2012. 01. 05. 18:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kutatásból kiderült, hogy a megkérdezettek nagy többsége – 69 százaléka – gondolja úgy, hogy rosszabb lett az anyagi helyzete 2011-ben az előző évhez képest. Az alapfokú végzettségűek, az 50-69 évesek, a keleti régióban élők és az egyszemélyes háztartásban élők különösen borúsan látják helyzetüket. Minden negyedik magyar gondolja csak úgy, hogy a 2010-es évhez képest nem változott az anyagi helyzete, és mindössze a megkérdezettek 5 százaléka állította, hogy 2011-ben valamivel jobban élt, mint egy évvel korábban.

Minden tizedik magyar saját bevallása szerint a háztartás számára szükséges legalapvetőbb dolgokat sem tudja megvásárolni. A legszükségesebbeket a magyarok fele be tudja szerezni, de ezen felül extra kiadásokra, megtakarításra már nem jut.

A megkérdezettek 34 százaléka állította, hogy meg tudja venni a háztartás számára szükséges dolgokat, sőt még néhány extra kiadást is megengedhet magának, ám félretenni már nem tud. Az „igazán jómódúak” köre igen szűk, mindössze 3 százalékra tehető.

A várakozásokat illetően is pesszimisták a megkérdezettek: 65 százalékuk számít arra, hogy romlani fog háztartása anyagi helyzete, és mindössze 10 százalék gondolja úgy, hogy várhatóan jobban fog élni 2012-ben – olvasható a monitorban.

A kutatást az NRC 1000 fő bevonásával, országos reprezentatív mintán végezte 2011 novemberében, a 18-69 éves korosztály tagjai között.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.