A társaság szóvivője ezzel hétvégi sajtóbeszámolókra reagált, amelyekben az szerepelt, hogy a PGE csak 2025-ben indítja be a termelést az atomerőműben.
A szóvivő elmondta, hogy Lengyelország első atomerőművében két vagy három reaktor lesz, háromezer megawatt kapacitással. A reaktorok a tervek szerint 2025-re érik el teljes kapacitásukat. Az állami tulajdonban lévő PGE energia portfóliójában 36 százalékkal szerepel a nukleáris energia 2030-ra, amikor egy újabb, ugyancsak háromezer megawatt kapacitású erőmű kezdheti meg az áramtermelést.
Lengyelországban jelenleg az áramtermelés 94 százaléka szénerőművekből származik. A PGE eredetileg a tavalyi év végén tervezte kiírni a pályázatot az atomerű létesítésére, de a válság miatt elhalasztotta a tendert.
Eddig három nemzetközi vállalatcsoport jelezte érdeklődését: a francia Electricite de France és az Areva páros, valamint az amerikai–japán, a Westinghouse Electric és a GE Hitachi Nuclear Energy Americas alkotta páros.

Otthon start: az egész országot megmozgatta a program, Panyi Miklós adatokat közölt
Az Otthon start program már több mint ötvenezer állampolgár felé nyitotta meg a saját tulajdonú ingatlanhoz vezető utat.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!