A vezérigazgató-helyettes a mobilinternetezésben két trendet vázolt fel: az egyik szerint ahogyan esik az okostelefonok ára, ahhoz hasonlóan terjed a mobilnet. Az elmúlt évek karácsonyi időszakait összevetve elmondta, két éve még 200–250 euró volt egy ilyen telefon beszerzési átlagára, mostanra pedig 80–90 euróra csökkent. Ez óriási növekedést hoz magával, s nemcsak a harminc év alattiaknál, ahol kimagasló az okostelefon elterjedtsége, hanem az idősebb nemzedékek esetében is. Aláhúzta, telefoncserekor egyre többen az okos készüléket részesítik előnyben akkor is, ha korábban még nem használtak ilyet, akinek pedig már van okostelefonos, úgynevezett kisképernyős tapasztalata, az legfeljebb kétéves korában újra cseréli a régit.
A másik trend az úgynevezett nagyképernyős ügyfeleket jellemzi, azokat, akik hordozható vagy asztali PC-n használják a mobilinternetet. Király István szerint mivel a gazdasági környezet miatt egyre többen kényszerülnek konszolidálni költségvetésüket, elgondolkodnak, hogy a vezetékes mellett szükségük van-e a mobilnetre is, azaz ezen a területen nem számolnak a kisképernyős ügyfelek esetében jelzett növekedéssel.
Az adatátvitel növekedését vetíti előre az is, hogy a társaság egyre több okostelefont ad el: az elmúlt év első kilenc hónapjában a szerződéses ügyfelek között a teljes értékesítés közel 70 százalékát okostelefonok adták, ami az adatforgalom növekedésének köszönhetően kedvezően hat majd a bevételekre.
Aláhúzta, mindebből következően úgy gondolják, jó úton járnak, amikor tavaly nyáron új mobilnet-díjcsomagokat, és újszerű, a sávszélességeken alapuló díjcsomag-struktúrát vezettek be. Tapasztalataik szerint a nagy sebességű csomagokat használó ügyfelek majdnem négyszer annyit forgalmaznak, mint a hagyományos csomagokat használók.
A Magyar Telekom mobilbevételei 2,5 százalékkal, 228,2 milliárd forintra csökkentek 2011 első háromnegyed évében, alapvetően az árak mérséklődése miatt: a mobilos végződtetési díjak 2010. decembertől 16 százalékkal csökkentek, amit sem az ügyfélszám kismértékű emelkedése, sem a mobilforgalom növekedése, sem a szerződéses ügyfelek arányának folyamatos bővülése nem tudott teljes mértékben ellensúlyozni. Az adatátvitel fontosságát mutatja, hogy miközben 2011 harmadik negyedévében a hangalapú kiskereskedelmi bevételek 1,8 százalékkal csökkentek, a nem hangalapú bevételek 5,2 százalékkal emelkedtek a mobil szélessávú előfizetések 57,9 százalékos növekedésének következtében.
A Magyar Telekom tavaly májusban jelentette be, hogy szupergyors mobilhálózatot épít ki az Ericsson közreműködésével. A felek a szerződés összegét üzleti titokra hivatkozással nem árulták el, a Magyar Telekom azonban közölte, hogy a következő években mintegy 30 milliárd forintot költ hasonló fejlesztésekre. A társaság 2010-ben több mint 90 milliárd forintot költött beruházásokra, a tavalyi összeg ennél várhatóan öt százalékkal kisebb. A hálózatmodernizáció a jóval gyorsabb adatátvitel mellett 50 százalékos energiamegtakarítást is lehetővé tesz. A vállalat célja az, hogy 2013-ra az ország közel 100 százalékán lehetővé váljon a másodpercenként 21 megabites internetsebesség.