Pénteken röviddel hét óra után az eurót 290,85 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi devizakereskedelemben a csütörtök esti 292,19 forint után.
A frank 240,72 forintot ért, csütörtökön este 241,26 forintot.
A dollár 221,45 forinton állt péntek reggel a csütörtök esti 223,50 után.
A jen 2,8005 forint volt, míg előző este 2,8188 forint.
Elemzők szerint az euró árfolyama az elkövetkező napokban is a 290 forintos szint körül fog alakulni, feltéve hogy nem történik semmi rendkívüli a nemzetközi porondon.
Csütörtökön napközben az okozta a forint átmenetinek tekintett gyengülését, hogy veszített erejéből az euró is, elsősorban amiatt, hogy ismét felsejlett a görög államcsőd veszélye, illetve a Moody’s hitelminősítő által 114 európai pénzintézet besorolási rontására kiadott figyelmeztetés miatt.
A forint most 7,69 százalékkal erősebb az euróhoz képest, mint a tavalyi év végén. A lengyel zloty ugyanezen időszak alatt 6,19 százalékot, a cseh korona 1,99 százalékot nyert az euróval szemben.