Németországban 2009 óta először mértek csökkenést, miután a tavalyi év utolsó negyedévében 0,2 százalékkal esett vissza a német gazdaság a harmadik negyedévhez mérten. A német visszaesésre számítani lehetett elemzők szerint, akik a francia gazdaságnál is hasonló adatokat vártak.
A hasonló adat összejött ugyan, de ellenkező előjellel: Franciaország 0,2 százalékos növekedést ért el a tavalyi utolsó negyedévben, mely szakértők szerint erős exportnövekedésének volt köszönhető. 2011 egészére vonatkozóan Franciaországban 1,7, míg Németországban 3 százalékkal bővült a GDP. „A gazdaság mindhárom fő összetevője – a külkereskedelem, a fogyasztás és a beruházások – pozitívan járult hozzá a pozitív GDP-adathoz. Ez erősíti a kormány idei 0,5 százalékos növekedési előrejelzését” – mondta a francia pénzügyminiszter, Francois Baroin.
Az euróövezet az Európai Unióhoz hasonlóan 0,3 százalékos csökkenést ért el a negyedik negyedévben az unió statisztikai hivatala, az Eurostat közlése alapján. Összehasonlításképpen az Egyesült Államok 0,7 százalékos növekedést produkált, míg Japánban 0,6 százalékos visszaesést mértek. Éves összehasonlításban 0,7 százalékkal nőtt október–decemberben az euróövezeti gazdaság, míg az EU-ban 0,9 százalékos volt a bővülés mértéke 2010 negyedik negyedévéhez mérten.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!