A program végrehajtása a kormánydöntést követően azonnal megkezdődik, már az idén számos területen jelentős előrelépés fog történni a lovaságazat átfogó fejlesztése érdekében: a vidékfejlesztés, a lovaskultúra-oktatás, a lovasturizmus, a lovassportok és a lótenyésztés területén. A lovaságazat fejlesztése, amely az elfogadott nemzeti vidékstratégia szerves részét képezi, hozzájárul a vidékfejlesztéshez, az ország turisztikai vonzerejének növeléséhez, az országkép javításához és az új munkahelyek teremtéséhez – olvasható a közleményben.
A program összefogja a lovaságazat fejlesztéséhez szükséges intézkedéseket, és egységes keretbe foglalja a nemzeti lovaskultúrát, lovasturizmust, lótenyésztést, lovassportokat, lovasterápiát és lóversenyzést. Az ágazat összehangolt fejlesztést és irányítást igényel, hiszen több más területhez szervesen kapcsolódik, mint például az agrárgazdaság, vidékfejlesztés, turisztika, sport, oktatás, kultúra, hagyományőrzés, nemzeti értékek, egészségügy, környezetvédelem, foglalkoztatás, munkahelyteremtés.
Orbán Viktor miniszterelnök 2011 novemberében bízta meg a nemzeti lovasprogram elkészítésével és a végrehajtás koordinálásával Horváth Lászlót, aki a programot gyakorlatilag a lovasszakmával folytatott többéves párbeszédre, annak tapasztalataira alapozva készítette el, és terjeszti a kormány elé. Így a szakma és a politika befogadóképességével, támogatásával és akaratával készült a nemzeti lovasprogram – olvasható a közleményben.

A Hell közleményben reagált az energiaitalok korlátozására