Nagyjából megfelelt a várakozásoknak a 2011-ben elért 1,7 százalékos gazdasági bővülés, amely jobb, mint a kormány által várt 1,5 százalék – hangsúlyozta Weinhardt Attila, a portfolio.hu elemzője. Nagy kérdés, hogyan alakul a 2012-es év, de mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy a német, francia és olasz teljesítmény a vártnál jobb lett – tette hozzá. A szakértő szerint nem olyan drámai a nyugat-európai visszaesés, mint azt korábban várták, de sok múlik azon, hogyan kezelik majd a kialakult adósságválságot.
Pesszimisták voltak az elemzők
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2011. negyedik negyedévében 1,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva a KSH és az Ecostat gyorsbecslése alapján, a növekedés hajtóereje elsősorban a mezőgazdaság, másodsorban az ipari export volt; a gazdaság teljesítménye 2011-ben 1,7 százalékkal bővült.
A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,3 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék. A KSH megjegyzi, hogy a becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek. Elemzők a negyedik negyedévre 0,7-0,8 százalék, a tavalyi egész évre 1,5 százalékos gazdasági növekedést vártak.
Nem kell drámázni, csak apróbb lépések kellenek + Videó
A vártnál nagyobb mértékben bővült a magyar gazdaság 2011-ben, az MNO megkérdezte, mi állhat emögött.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!