Jogsértés
Magyarország szerint a „Tokaj” elnevezést tartalmazó eredetmegjelölés, illetve a palackokon erre utaló címke azt a téves feltételezést ébresztheti a fogyasztókban, hogy a Szlovákiában előállított, de nem a Magyarországon érvényes követelményrendszer alapján készült bor a Magyarország számára védett „Tokaj” eredetmegjelölést viselő borral azonos. Magyarország szerint az uniós végrehajtó testület a szlovák OEM módosításával megsértette az uniós jogot – konkrétan az OEM-bejegyzési eljárást szabályozó rendeleteket, illetve a jogbiztonság és a jóhiszemű együttműködés elvét. A magyar fél ezért az EU törvényszékéhez fordult a „Vinohradnícka oblast Tokaj” bejegyzés megsemmisítése érdekében.
Osztja a szlovák véleményt az EB képviselője
Az Európai Bizottság képviselője – kérve a magyar kérés elutasítását – a tárgyaláson azzal érvelt, hogy Brüsszel csak a tagállamok által átadott információkat közli az E-Bacchus nyilvántartásban. A módosítás háttere így Brüsszel szemszögéből nézve pusztán az volt, hogy Szlovákia eredetileg tévesen adta meg a „tokajská” formulát tartalmazó kifejezést, majd ezt – a főnévi alakra való áttéréssel – javította, vagyis összhangba hozta saját nemzeti jogi szabályozásával. A brüsszeli uniós intézmény szerint nem terhelte az Európai Bizottságot az a kötelezettség, hogy az egyes tagállamok által benyújtott adatok helyességének vizsgálata során harmadik tagállamokkal is konzultáljon.
A szlovák kormány szintén kérte a törvényszéktől a magyar kérelem elutasítását. Egyelőre nem ismeretes, hogy az ügyben mikor várható az EU törvényszékének döntése.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!