Jane Goodall 1991-ben indította el a Roots & Shoots hálózatot, amelybe a magyarországi szervezet most egy országos kampánnyal kíván bekapcsolódni. „Terveink szerint a 2012–13-as tanév két félévében a közel 350 budapesti általános iskolából 70-et, a mintegy 160 szak- és középiskolából 30-at keresünk fel, több foglalkozással. Fontosnak tartjuk, hogy a program minden budapesti kerületbe eljusson” – mondta Pogány Ákos, a program koordinátora.
„Az iskolai foglalkozásoknak két fontos elemük van: első körben az intézet mutat be egy környezeti problémát, amelyet a pedagógussal egyeztetve választunk ki, ezt követi a csoport saját problémafelvetése és a megoldás közös keresése, amely már a frissen alakult Rügyek és Gyökerek csoport első küldetése lesz – magyarázta Pogány Ákos. – A foglalkozások közös üzenete, hogy egészen apró változtatásokkal mennyi mindent lehet tenni a földünkért, magunkért és a jövőnkért.”
A szervezők hosszú távú célja, hogy a fiatalok környezettudatos szemlélete gyakorlati tapasztalás útján alakuljon ki, és ehhez a kampány végeztével a program során szervezett csoportok saját célokat megfogalmazva, kevés koordinálással önállóan működjenek tovább. A koordinátor elmondta továbbá, hogy a program fővédnöke Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa.

A humán tantárgyak jobban mennek a mesterséges intelligenciának