A Fitch szerint a görög közfinanszírozás fenntarthatósága és végső soron Görögország euróövezeti tagsága múlik a szerkezeti és költségvetési reformok végrehajtásán és hatékonyságán.
Más nagy londoni házak szerint nincs sok esély e reformok végrehajtására.
A Commerzbank közgazdászai befektetőknek összeállított, Londonban minap ismertetett helyzetértékelésükben közölték: az elmúlt két év tapasztalatai alapján kétlik, hogy az adósságátrendezés által nyert időt Görögország ki tudja használni a talpra állást akadályozó két fő probléma megoldására, vagyis „a túlméretezett, hatékonyság nélkül működő és részben korrupt” közszféra teljes körű reformjára, valamint a görög gazdaság versenyképességének helyreállítására.
A cég elemzői szerint még az is bizonytalan, hogy a heves ellenállás közepette a kormány egyáltalán be tudja-e vezetni ezeket a reformokat, emellett „teljesen nyitott kérdés” az is, hogy a hamarosan esedékes választások után meglesz-e a megígért reformokhoz szükséges politikai többség.
A Commerzbank szakelemzői mindezek alapján „meglehetősen valószínűtlennek” nevezték, hogy Görögország a 2020-as határidőig az IMF által követelt 120 százalék körüli szintre tudja csökkenteni GDP-arányos államadósság-rátáját.
A cég szerint az IMF „nagyon derűlátó” növekedési és hiányfeltételezésekre építette görög adósságfenntarthatósági elemzését. Ha ugyanis a görög gazdaság évente átlagosan csak 0,4 százalékkal növekszik a 2012–2020 közötti időszakban a hivatalosan feltételezett 0,9 százalék helyett, akkor a görög államadósság-ráta még 2020-ban is a GDP-érték 127 százaléka lesz. Ha pedig a kamatkötelezettségek teljesítése előtt számolt elsődleges államháztartási többletek átlaga 1,7 százalék lesz a tervezett 2,2 százalék helyett, akkor 2020-ban a görög államadósság-ráta 129 százalék lesz a Commerzbank elemzőinek számítási modellje szerint.
A Fitch Ratings jelenleg a három globális hitelminősítő közül az egyetlen, amelyik nem csődközeli besorolást tart érvényben Görögországra.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!