Kiegyezés
Losoncz Miklós, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BMGE) professzora, a Magyar Tudományos Akadémia doktora az IMF-fel folytatott tárgyalásokról megjegyezte: a megállapodásokhoz szükséges az is, hogy a kormány az ország ellen indult kötelességszegési eljárásokban kiegyezzen az unió vezetésével.
Az országgal szemben indított túlzottdeficit-eljárás szempontjából is kedvező lenne a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodás, hisz biztosan kitérnének benne arra, hogy Magyarországnak kordában kell tartania az államháztartás hiányát. A kormány ugyan többször kinyilvánította, hogy elkötelezett a GDP-arányosan 3 százalék alatti államháztartási hiányt illetően, de ezt tovább erősítené az IMF-fel kötött megállapodás – húzta alá a professzor.
Bizalmi válság
A BMGE professzora szerint Magyarországot tekintve valójában nem pénzügyi válság bontakozott ki, hanem az országgal szemben egyfajta bizalmi válság alakult ki, ez most a legégetőbb probléma. Ennek kiküszöbölése, megszüntetése javítaná a befektetők megítélését, az ország állampapírjainak pedig csökkentené a hozamát, és a kockázati felárak is mérséklődnének.
Losoncz Miklós kitért arra, hogy jobban ki kellene használni az unió által Magyarországnak biztosított forrásokat, ezek egy részét a nyugdíjreform, a közszféra átalakítása, illetve az egészségügyi reform kapcsán is fel lehetne használni a sürgető strukturális átalakítások során.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!