A tájékoztató szerint a három bank már mintegy tízezer munkáltatóval kötött megállapodást, miután a kártyát a munkáltatók igényelhetik dolgozóik számára. Jelentősen emelkedett az elfogadóhelyek száma is, a kibocsátó intézmények több mint 12 ezer elfogadóhellyel kötöttek szerződést. A közlemény kitér arra is, hogy a NÜSZ és a kártyakibocsátó pénzintézetek megbízásából február 28. és március 8. között ötszáz főt érintő, telefonos közvélemény-kutatás készült, 30 és 50 év közötti munkavállalók megkérdezésével.
A kutatás adatai szerint a munkavállalók 43 százaléka kap béren kívüli juttatást ebben az évben. A béren kívüli juttatásban részesülők több mint a fele, 53,5 százaléka válaszolt úgy, hogy kapja a NÜSZ által forgalmazott étkezési utalványt, 48 százalék pedig úgy, hogy Szép-kártyát kap. A harmadik legnépszerűbb elem az utazási támogatás, amelyet a kafetériában részesülő dolgozók ötöde, a negyedik pedig egészségpénztári támogatás, amit a munkavállalók tíz százaléka kap.
Azok közül, akik jelenleg kapnak kafetériát, de Szép-kártyát nem, 67 százalék nyilatkozott úgy: igényelné a juttatást munkáltatójától.
Négyéves csúcson az autóhitelezés
