Az osztrák példa
Kitért arra is, hogy a fiatalok védelme érdekében szükséges korlátozni a dohánytermékek láthatóságát, elérhetőségét, az elkülönítésnek pedig a külföldön is bevált trafikot – amelyben 18 év alattiaknak semmi keresnivalójuk nincs – tartja a legjobbnak. Ehhez hasonló megoldás több EU-tagállamban, például Ausztriában is megtalálható – mutatott rá, hozzátéve, hogy ezekben az országokban korlátozzák a dohányboltok számát, így biztosítva a boltosoknak egy biztos jövedelmet hosszú éveken keresztül.
A törvény előkészítésekor – idézte fel a frakcióvezető – arra jutottak, hogy kétezer lakosonként biztosítanak egy trafikkoncessziós jogot, az üzletek megélhetését pedig körülbelül 500 dohányos rendszeres vásárlása már biztosítja. Ausztriában csaknem hétezer, dohányterméket árusító üzlet van a körülbelül kilencmillió lakosra – jegyezte meg, emlékeztetve, hogy a magyar jogszabály ugyancsak hétezer koncessziót biztosítana a kicsit kevesebb mint tízmillió lakosra.
Az EB véleménye
A kormánypárti képviselők által benyújtott, a dohány-kiskereskedelemről szóló javaslat zárószavazása korábban kétszer is szerepelt az Országgyűlés napirendjén, ám a kormánytöbbség még az előterjesztés elfogadása előtt úgy döntött, csak az Európai Bizottság véleményének kikérése után határoz az indítványról. A parlament két héttel ezelőtt Lázár János zárószavazás előtti módosító javaslatával alakította ki az előterjesztés végleges szövegét, amely alapján az állam továbbra is monopóliumot szerezne a dohány-kiskereskedelem felett, így dohánytermékeket a jövőben csak korlátozott számban kiadható koncessziós szerződések alapján működő kereskedők árulhatnának.
A magyar dohánygyártók
A Népszabadság múlt hétfőn arról írt, hogy Lázár János és a sátoraljaújhelyi Continental vezetője, Sánta János kezdettől fogva együttműködött az említett törvény kialakításában. Ezzel kapcsolatban Lázár János az egy héttel ezelőtti sajtótájékoztatóján közölte: a javaslatot a Fidesz képviselőcsoportja írta, de emellett eredetileg is azt szerette volna, hogy a jogszabály megalkotásában legyen szerepe a Continentalnak, mivel egy magyar dohánygyártóról van szó. Ezért teljesen természetes, hogy igyekezett megtudni a cég véleményét – tette hozzá, felidézve, hogy dohányügyekben a korábbiakban is kikérte a magyar és a külföldi gyártók véleményét egyaránt.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!