A tájékoztatás alapján a mobiltelefonálás piaca telítődni látszik. A mobiltelefon-előfizetések száma egy év alatt 322 ezerrel csökkent: az állomány 2011. december végén kevesebb mint 11,7 millió volt. Ezen belül a havidíjas előfizetések száma ismét emelkedett, kis mértékben megelőzve ezzel a feltöltőkártyás előfizetések számát. A KSH szerint a változás hátterében az áll, hogy a szolgáltatók egyre inkább arra ösztönzik az ügyfeleket, váltsanak havidíjas előfizetésre; a készülékcseréknél pedig nem szükséges új SIM-kártyát venniük, mint korábban, feltöltőkártyás vevőként.
A közlemény szerint 100 lakosra 117 mobiltelefon-előfizetés jutott a negyedik negyedévben.
A mobilhálózatokban 2010 negyedik negyedévéhez viszonyítva 10 százalékkal több hívást kezdeményeztek az elmúlt év negyedik negyedévében, miközben 2 százalékkal csökkent a mobiltelefonálással töltött összes percidő. Egy előfizetésre átlagosan 375 percnyi beszélgetés jutott, egy hívás átlagos hossza pedig 1,9 perc volt.
A KSH szerint az okostelefonok és a mobilinternet terjedését jelzi, hogy a mobilhálózatban lebonyolított adatforgalom több mint harmadával bővült az előző év azonos időszakához képest, mialatt az SMS-ek száma stagnált, az MMS-eké pedig csak 2 százalékkal növekedett.
A tájékoztatás szerint bár a kábeltévé-szolgáltatók egyre nagyobb sikerrel kínálnak vezetékes vonalat és hívásszolgáltatást, 2011. december végén – az előzetes adatok szerint – az egy évvel korábbinál 43 ezerrel kevesebb, 2,9 millió vezetékes fővonal volt üzemben. Ennek 30 százaléka VoIP-hangcsatorna, kábeltévés, illetve széles sávon megvalósuló helyhez kötött telefonszolgáltatás volt, 15 százaléka ISDN. A 100 lakosra jutó vezetékes fővonalak száma az időszak utolsó napján 29 volt.
A statisztikák szerint a vezetékes vonalakról indított hívások száma 7 százalékkal csökkent, a hívások időtartama viszont 6 százalékkal nőtt 2010 negyedik negyedévéhez képest. A beszélgetések összesített idejének ötöde VoIP-alapú volt, a hívások átlagosan 3,6 percig tartottak.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!