A cseresznye több mint fele lefagyott

A nagykörűi cseresznyésekben becslések szerint a virágok felét-kétharmadát károsította a tavaszi fagy – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei község felvásárlóinak egyike szerdán az MTI-vel.

NT
2012. 04. 25. 18:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A családi vállalkozásként mintegy 8 hektáron cseresznyetermeléssel is foglalkozó Marsi István elmondta: bár csak egyetlen éjszaka és hajnal hozott fagyot a virágzás idején, a mínusz 5-6 fokos hidegben az idei termés nagyobb része károsodott.

Az első felmérések azt mutatják: átlagosan 50-70 százalékosra tehető a fagykár a Tisza-parti településen. A fiatal, 2 méter alatti fák, valamint a korai fajták virágai teljesen lefagytak.

A régebbi ültetvények 8-10 métert is elérő fáinak csúcsán szerényebbek a veszteségek, hasonlóan a germersdorfi fajtához, amely átlagon felüli ellenálló-képességének köszönhetően ugyancsak kevésbé sínylette meg a lehűlést – tette hozzá. Jelezte: az idei termés legjobb esetben sem éri el a közepes mennyiséget, azaz zömében csak saját felhasználásra jut.

Magyarország más régióiban is hasonló a helyzet: a Dunántúlon – ahol az említett fagyos hajnalon mínusz 6-8 Celsius-fokot mértek – pedig még ennél is komolyabbak a károk – fogalmazott a szakember.

Marsi István szerint a fagykárok jelentős része még ilyen hőmérsékletek mellett is megelőzhető volna. A füstölésnél hatékonyabb védelmet jelentő permetezés azonban olyan jelentős pénzügyi ráfordítást igényelne a gazdáktól, amelyet a többség ma csupán állami támogatással lenne képes finanszírozni.

Nagykörűben évszázados hagyománya van a cseresznye termesztésének. Petrovay György földbirtokos, nemesítő az 1870-es években létesített itt faiskolát. A Tisza árteréhez tartozó terület rendkívül kedvező a germersdorfi óriás cseresznyének, ezért számos kisebb-nagyobb ültetvény létesült itt.

A községben található Magyarország egyik legnagyobb, mintegy 200 hektáros cseresznyése, ahol jellemzően négy-ötféle terem a gyümölcsből. Nagykörűn található az ország egyetlen, 77-féle cseresznyefát felvonultató cseresznyefajta-gyűjteménye is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.