Egyre korábban „bankolnak” a fiatalok

Az újabb generációk egyre fiatalabban kezdik el használni a banki szolgáltatásokat.

WA
2012. 04. 26. 10:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csütörtöki közlemény szerint a 14–17 éves fiatalok kétharmadának első bankválasztását leginkább a szülők, illetve a tágabb család befolyásolja, a későbbi életkorban pedig a barátok ajánlása, illetve az interneten elérhető információk.

Általánosságban elmondható, hogy a fiatal korosztály még mindig meglehetősen passzív a pénzügyi témák iránt, a megkérdezettek 45 százaléka bankszámlán és a bankkártyán kívül más banki termékre nem tart igényt. A kutatásban részt vevők csupán 6 százalékát érdekelné egy megtakarítási számla, míg csupán 4 százalékuk lenne nyitott lakáshiteltermékre.

A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a megkérdezett fiatalok átlagosan havi 21 ezer forintból gazdálkodnak, és a bankszámlabirtoklás ma már természetes számukra. Az eredmények szerint ez az összeg 18–25 éves korban már 79 ezer forint, majd 26–32 éves korban eléri a 145 ezer forintot.

Ugyancsak általános tapasztalatnak nevezik, hogy a pénzügyi termékek fogyasztása a teljes lakosság körében csökken ugyan, de a fiataloknál egyénenként mérve dinamikusan nő. Azt is merősítette a felmérés, hogy a 14–32 évesek számára az internetes banki szolgáltatások alapvetően fontosak. Sőt a bankkal kapcsolatos véleményüket – a bankkártya használata mellett – erőteljesen meghatározza a netbank alkalmazása. A megkérdezett fiatalok többsége szívesen nyitná meg első bankszámláját akár interneten keresztül egy bankfiók helyett.

Az országosan reprezentatív felmérésben 500, 14 és 32 év közötti fiatalt kérdeztek meg pénzügyi szokásaikról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.