Leállították a társadalombiztosítási juttatások kifizetését

Görögország leállította a különféle jogcímeken mintegy 200 ezer embernek törvénytelenül kifizetett társadalombiztosítási juttatásokat.

TK
2012. 04. 25. 17:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány megszünteti az elhunytak után fizetett nyugdíjakat, továbbá a jómódúak által szintén jogtalanul felvett segélyek átutalását.

„A vizsgálat során lebuktak, és az állam visszaköveteli tőlük a törvénytelenül felvett pénzeket” – közölte egy névtelenségéhez ragaszkodó minisztériumi forrás.

A 11 milliós görög népességnek csaknem a negyede nyugdíjas, eltartásuk hatalmas megterhelést jelent az államkasszának.

A felülvizsgálatok érdekes megállapításokhoz vezettek: az Athéntől északra fekvő Boiótiában például feltűnően sok az asztmás megbetegedés – adta hírül az ANP holland hírügynökségre hivatkozva a Volkskrant holland újság honlapja. Kalimnosz szigetén gyanúsan magas volt a pszichiátriai betegek száma. Szalonikiben pedig olyan sok a rokkant, hogy a minisztérium szerint a számuk alapján úgy tűnhet, mintha Görögország részt vett volna a vietnami háborúban... Lelepleződött továbbá, hogy az ország legnépesebb családja is humbug: egy rendőr 19 gyermeket jelentett le, és az utánuk járó családi pótlékból élt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.