A haladékkal a görög kormány a folyamatban lévő megszorító intézkedések hatását akarja enyhíteni. Egy magas rangú kormányzati forrás szerint az ötletet Filipposz Szakinidisz görög pénzügyminiszter vetette fel az IMF éves tavaszi ülésén Washingtonban a múlt hétvégén.
Görögországnak jelenleg a vállalt takarékossági program értelmében államháztartási hiányát a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékára kell csökkentenie a tavalyi 9,1 százalékról 2014 végéig. A lap információi szerint a kormány ezt a határidőt 2015-re tenné.
Az euróövezet pénzügyminiszterei márciusban Spanyolország számára engedélyezték, hogy az idén a korábban tervezetthez képest nagyobb legyen az államháztartási hiány: az előzőleg a GDP 4,4 százalékában meghatározott deficit helyett az 5,3 százalékot is elérheti. Jövőre azonban teljesítenie kell a 3 százalékos hiánycélt.
Georgiosz Provopulosz jegybankelnök korábban azt mondta, a görög gazdaság teljesítménye az idén rosszabb lesz a korábban vártnál, a hazai össztermék 5 százalékkal csökken.

Magyar Péter embere már tavaly nyilvánvalóvá tette, hogy küldene katonákat Ukrajnába