A gyógyszereket és élelmiszereket ellenőrző hivatal, az FDA álláspontja szerint a kérelmezők nem nyújtották be a jelenlegi szabályozás megváltoztatásához szükséges tudományos bizonyítékokat. A biszfenol-A megtalálható műanyag palackokban, dobozos italok és konzervek belső burkolatában, valamint fogtömésekben is. Az elmúlt években számos tanulmány talált kapcsolatot a műanyagokból kioldódó BPA akár alacsony szintje és néhány súlyos egészségügyi probléma között. Összefüggésbe hozták például a mellrák kialakulásával, az elhízással, valamint a korai nemi éréssel.
Az FDA az amerikai Természeti Erőforrások Védelmi Tanácsa (NRDC) elnevezésű szervezet petíciójának hatására vizsgálta meg a BPA használhatóságát élelmiszer-ipari csomagolóanyagokban. „Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy ez nem a végső biztonságossági döntés a BPA ügyében” – tette hozzá Douglas Karas, az FDA szóvivője. A BPA egészségügyi hatásairól még nincs konszenzus a szakemberek körében. Kanada volt az első ország, amelyik 2008 októberében megtiltotta a BPA használatát cumisüvegekben, miután tanulmányok azt jelezték, hogy a polikarbonátokban használt műanyagadalék károsíthatja a csecsemők és a kisgyerekek idegrendszerét, és ártalmas lehet fejlődésükre.
2010 októberében Kanada szintén elsőként a világon toxikusnak nyilvánította a BPA-t mint a környezetre és az emberi egészségre is mérgező hatású vegyületet. A döntés alig két héttel azután történt, hogy az európai élelmiszer-biztonsági hatóság, az EFSA kinyilvánította álláspontját, amely szerint a BPA kis dózisban nem jelent veszélyt az egészségre. Ausztrália, valamint az Egyesült Államok néhány állama már korábban korlátozta a vegyület használatát. Európában elsőként Dánia tiltotta be 2010 márciusában a BPA alkalmazását cumisüvegekben, majd júniusban a francia törvényhozók is így döntöttek.
XIV. Leó pápa a fiataloknak üzent
