SZÉP-kártya: nem lehet vele kikerülni az adózást

Körtvélyessy László szerint a SZÉP-kártya csak az idén több mint 20 milliárd forintos pótlólagos forgalmat generál a turizmusban és a vendéglátásban egyaránt.

TK
2012. 04. 02. 4:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Körtvélyessy László kifejtette: a multiplikátor hatásokat figyelembe véve ez 0,2 százalékkal növeli a GDP-t.

Szerinte a korábbi cafeteriarendszeren azért kellett mindenképpen változtatni, mert már a bért helyettesítette, így kizárólag az adó kikerülését szolgálta.

A miniszteri biztos az interjúban úgy fogalmazott: nagyon gyorsan eljöhet az idő, amikor egy világ végi kisvendéglőben is lehet majd SZÉP-kártyával fizetni. Úgy vélte, nem volt szükséges kormányrendeletben előírni a három kibocsátó banknak, hogy mikorra kell átjárhatóvá tenniük az elfogadást. „Ha indulási feltételként szabjuk a közös POS-elfogadást, akkor ma sem lenne egyetlen SZÉP-kártyája senkinek” – mondta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.