„A kis- és középvállalkozásokra kell építeni vidéki környezetben, a multinacionális termelőtársaságokkal együttműködésre van szükségünk a nagyvárosok környezetében. A közszolgáltatások vonatkozásában pedig elő kell segíteni az önkormányzati és az állami tulajdonhányad növekedését, hogy vissza tudjuk venni a közszolgáltatások feletti közösségi ellenőrzés, befolyásolás lehetőségét” – jelentette ki Bencsik János.
A volt energiaügyi államtitkár hozzátette, a közjót elősegítő szolgáltatások legtöbb esetben monopolisztikus szolgáltatások nyújtására jönnek létre, egy külföldi tulajdonban lévő közszolgáltató társaság nem tudja azokat a garanciákat biztosítani, amelyek a hazai fogyasztók javát és nem a gazdasági társaságok mögötti tulajdonosok pénzügyi elvárásainak teljesülését szolgálják.
Schmidt Csaba tájékoztatója szerint Tatabányára az idén csaknem 3,5 milliárd forintos támogatás érkezik a Új Széchenyi-terv gazdaságfejlesztési operatív programjából. A multinacionális cégek saját pénzügyi forrásaikat egészítik ki a vissza nem térítendő támogatási összegekkel, így növelik termelőkapacitásukat, bővítik telephelyeiket és fejlesztik technológiájukat.
Tatabánya volt és jelenlegi polgármestere az idei tatabányai pályázatok közül a Sanmina SCI Kft. ötmilliárd forintos fejlesztését, az AGC Glass Hungary Kft. beruházását, az FCI Connectors, a Henkel és az Impreglon fejlesztéseit emelte ki, valamit több helyi középvállalkozást említettek meg.