Brit recesszió: rosszabb a helyzet, mint gondolták

Az előzetesen becsültnél mélyebb a brit recesszió: az idei első negyedévben 0,3 százalékkal volt alacsonyabb a brit hazai össztermék (GDP) a tavalyi utolsó három hónapban mértnél.

WL
2012. 05. 24. 12:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerint a negatív felülvizsgálatot az indokolta, hogy az építőipar teljesítménye a vártnál nagyobb mértékben, az első GDP-becslésben szereplő 3 százalék helyett 4,8 százalékkal csökkent.

A tavalyi utolsó negyedévben is 0,3 százalékos volt a negyedéves összevetésű GDP-visszaesés a brit gazdaságban, így Nagy-Britannia – az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság – két és fél év után ismét recesszióban van.

Az általánosan elfogadott meghatározás szerint egy gazdaság akkor tekinthető recesszióban lévőnek, ha legalább két egymást követő negyedévben negatív a negyedéves összehasonlítású GDP-adat.

A Bank of England – a brit jegybank – új inflációs jelentésében azt valószínűsítette, hogy a brit gazdaság teljesítménye az idei második negyedévben is csökkenni fog.

Sir Mervyn King, a Bank of England kormányzója a jelentést ismertető sajtótájékoztatóján ennek várható okai között említette az euróövezeti adósságválság átszűrődő hatásai mellett a brit uralkodó gyémántjubileuma – vagyis II. Erzsébet királynő trónra lépésének idei 60. évfordulója – alkalmából rendezett egész éves ünnepségsorozatot is, köztük a június elejére meghirdetett négynapos hosszú hétvégét.

A brit gazdaság előző, 2008–2009-es recessziója az eddigi leghosszabb volt a modern brit gazdaságtörténetben. A visszaesés 2009 harmadik negyedévéig tartott; az volt a hatodik olyan negyedév egymás után, amelyben csökkent a brit gazdaság összteljesítménye. Ilyen hosszú recesszióra még nem volt példa Nagy-Britanniában azóta, hogy a brit statisztikai hivatal 1955-ben elkezdte a rendszeres negyedéves GDP-kimutatások közlését.

A Bank of England 2009 márciusa óta félszázalékos történelmi mélyponton tartja alapkamatát, és az akkori mély recesszióra válaszul e rendkívül enyhe kamatpolitikát mennyiségi enyhítési ciklussal is kiegészítette. A gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció eredetileg 75 milliárd fontos keretét a bank már négyszer emelte, előbb 175 milliárd fontra, majd 200 milliárd fontra, a tavaly októberi monetáris tanácsi ülésen 275 milliárd fontra, idén februárban pedig 325 milliárd fontra (122 ezer milliárd forint).

Az eddig végrehajtott jegybanki mennyiségi enyhítéssel a Bank of England az éves brit hazai össztermék 20 százalékának megfelelő új likviditást juttatott a reálgazdaságba.

A mennyiségi enyhítés lényege az, hogy a jegybank „új pénzt” teremt – jóllehet ez elektronikus számlapénz, amely fizikai valójában, bankjegyek formájában nem jelenik meg –, és ebből vásárol az esetek zömében olyan államkötvényeket, amelyeket intézményi magánbefektetők, általában nyugdíjalapok és biztosítótársaságok tartanak portfólióikban. A rendszerint alacsony hozamú államkötvényekért kapott pénzt az intézményi befektetők elvileg továbbforgatják a reálgazdaságba, pótlólagos likviditást teremtve, ami a remények szerint végső soron élénkíti a gazdasági aktivitást.

Londoni pénzügyi elemzők azonban ezzel együtt is rendkívül vérszegény gazdasági teljesítményt várnak Nagy-Britanniában az idei év egészére.

Az egyik tekintélyes londoni gazdasági-pénzügyi kutatóközpont, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) közgazdászai a csütörtöki felülvizsgált GDP-becslés után adott gyorselemzésükben azt emelték ki, hogy a brit gazdaság az idén eddig rosszabbul teljesít, mint az euróövezet, amely az idei első negyedévben átlagosan zéró növekedést produkált, vagyis az általános várakozások ellenére egyelőre elkerülte a recessziót. A CEBR elemzői szerint így a brit recessziót nem is lehet teljes mértékben a valutauniós adósságválságra fogni.

Egy másik nagy londoni gazdasági-pénzügyi elemzőcég, a Capital Economics közgazdászai a brit statisztikai hivatal csütörtöki GDP-adatsora utáni értékelésükben közölték, hogy várakozásuk szerint a brit gazdaság az idei év egészét recesszióban tölti. A cég 0,5 százalékos brit GDP-mínuszt valószínűsít 2012-re.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.