A jelentés a jogi előzményeket részletesen taglalva kiemeli, hogy az Országgyűlés 2012. április 2-i ülésén megszavazta A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvényt.
A szóban forgó jogszabály egy kerettörvény, és a vázát adja annak a szabályozási rendszernek, amelyen keresztül megvalósul a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok körének a meghatározása. A hungarikumtörvény alapján első lépésben a nemzeti értékek felkutatására kerül sor. Majd ezt követi azok dokumentálása, rendszerezése, népszerűsítése, a jelenlegi és a jövő nemzedékkel történő megismertetése és ápolása.
A cél pedig a minél szélesebb körben megvalósuló gyűjtőmunka, semmi esetre sem a kirekesztés és az egyéni érdekek megvalósítása – hangsúlyozza a jelentés.
Fontos kiemelni, hogy valamely érték nemzeti értékké vagy hungarikummá minősítése nem érinti annak egyéb jogszabályok alapján fennálló védettségét. Így a hungarikumtörvény célja egyebek mellett: számba venni nemzeti értékeinket annak érdekében, hogy ebből egy közös nemzeti nyilvántartás, adatbázis készüljön; és ezeket az értékeket minél szélesebb körben meg lehessen ismertetni bel- és külföldön egyaránt. A beszámoló jelzi: a hungarikumtörvény végrehajtásához szükséges szabályokat kormányrendelet állapítja meg.
Piac
Ezt követően a jelentés számba veszi a hungarikumok rendszerezésének lehetséges irányvonalait, így többek között a piacra jutáshoz, az ipari termékek rendszerezéséhez, továbbá a kultúra területén meglévő értékek megóvásához szükséges feltételeket, eszközöket.
Oltalom
A beszámoló külön kitér arra, hogy az agrárium területén számos hungarikumnak minősülő mezőgazdasági termék és élelmiszer lelhető fel. Ezeket egyebek mellett a „Hagyományok–Ízek–Régiók” című gyűjtemény tartalmazza.
A jelentés külön is foglalkozik az uniós élelmiszer-minőségi rendszerekkel, részletesen taglalva például a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmát az EU-ban. Megemlíti, hogy oltalom alatt áll például a szegedi szalámi/szegedi téliszalámi, a hajdúsági torma, vagy a magyar szürkemarhahús.