Merza Péter, a kökényi hulladéklerakó rekultivációjának zárásaként tartott sajtótájékoztatón elmondta: korábbi elképzelések szerint a 89 települést érintő, 6,9 milliárd forintos rekultivációs projekt mostanra elkészült volna, de a dombóvári beruházás átadási határideje az időközben felmerült adminisztratív problémák miatt ez év végére, jövő év elejére tolódik.
Az elavult, erősen szennyező lerakók rekultivációjára, köztük 25 felszámolására a környezet védelme miatt van szükség. A 2011 szeptembere óta folyó munkák során a hulladék lefedése, növények ültetése mellett olyan figyelőkutakat is kialakítanak, amelyek segítségével folyamatosan ellenőrizhető az ivóvíz minősége. Puskár Anett, a beruházásba a kivitelező konzorcium tagjaként bekapcsolódó Közgép Zrt. kommunikációs igazgatója a kökényi lerakó rekultivációjának nagyságát érzékeltetve beszámolt arról, hogy 900 ezer köbméternyi hulladékot kellett áthalmozni, átválogatni, majd a megformázott hulladéktestet 21 ezer köbméternyi talajjal lefedni, a zárórétegen pedig 5,5 hektáron füvesíteni.
A Mecsek–Dráva program összesen mintegy 27 milliárd forintba kerül, és az erősen szennyező lerakók rekultivációja mellett a szelektív gyűjtést és a környezetbarát ártalmatlanítást is magába foglaló komplex hulladékgazdálkodási rendszer kialakítását célozza. A rekultiváció 100 százalékos, a hulladékgazdálkodási rendszer 2014-ig tartó munkálatai 70 százalékos európai uniós támogatást élveznek.
A program Baranya, Somogy és Tolna megyében 313 település 426 ezer lakosa számára teremt egészségesebb környezetet azzal, hogy a térségben évente keletkező mintegy 200 ezer tonna hulladék 70 százalékát újrahasznosítják, a fennmaradó részt pedig a szigorú uniós szabályoknak megfelelően helyezik el, s meggátolják, hogy a meglévő lerakók szennyezzék a talajt és az ivóvizet.
A tervek szerint a szerves hulladék feldolgozását két mechanikai–biológiai kezelőben és egy komposztálóban végeznék, a lerakásos ártalmatlanítást egy új hulladéklerakó és négy átrakó állomás szolgálja majd. A szelektív gyűjtéshez két hulladékválogató művet építenek és 22 hulladékudvart alakítanak ki, 820 gyűjtőszigetet telepítenek, a nagyobb városokban és a szomszédos településeken bevezetik a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést.
XIV. Leó pápa a fiataloknak üzent
