Elindult Magyarország első hivatalos borportálja

A honlapot adatbázisként kívánják működtetni folyamatosan bővülő tartalommal, átfogó ismereteket adva a magyar borkultúráról a bel- és külföldi érdeklődőknek egyaránt.

MD
2012. 06. 25. 12:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár minderről akkor beszélt, amikor Simon Péterrel, az Agrármarketing Centrum (AMC) igazgatójával közösen bejelentette, hogy megkezdi működését a Bor.hu, Magyarország első hivatalos borportálja. A honlap hiteles forrásból, szakmai megalapozottsággal kívánja bemutatni a magyar bort. A portál fejlesztésére összesen mintegy nyolcmillió forint állt rendelkezésre – mondta az AMC igazgatója.

Czerván György emlékeztetett: a magyar mezőgazdaság bruttó kibocsátása a múlt évben több mint kétezermilliárd forint volt, így 29 százalékkal haladta meg az előző évit. Ez az ágazat legjelentősebb teljesítménye volt az ország uniós csatlakozása óta. Így a mezőgazdaság tavaly a GDP 1,7 százalékos növekedéséből 0,9 százalékpontot biztosított. Ehhez az eredményhez a szőlő- és borágazat is hozzájárult – tette hozzá.

Több nyelven is elérhető

Simon Péter és Kiss Eliza projektmenedzser elmondta: a honlapot adatbázisként kívánják működtetni folyamatosan bővülő tartalommal, átfogó ismereteket adva a magyar borkultúráról a bel- és külföldi érdeklődőknek egyaránt. Ezért is készítik el a portál angol, német és orosz nyelvű verzióját.

A Bor.hun az aktuális friss hírek mellett az érdeklődők leírásokat találhatnak a magyar borvidékekről, térképekkel és fajtaleírásokkal, továbbá információt kaphatnak mintegy félezer szőlőbirtok alapadatairól is. A sajtó számára kiadott tájékoztató szerint június 26-án indul a portál.

A jelenleginél pontosabb szabályozás

Ahogy arról az MNO korábban beszámolt, az országgyűlés elé kerülhet a bortörvény módosítása, mely jogszabálytervezet kimondja: a szőlőültetvények telepítési és kivágási engedélyezése, valamint az adatszolgáltatási kötelezettség a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól a szőlőművelő gazdákkal közvetlen kapcsolatban álló hegybírókhoz kerül. Bővebben>>>

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.