A miniszter hozzátette: az ország kenyérnek valója az idén is megterem, lesz elegendő vetőmag és takarmánynak való is, sőt, mintegy egymillió tonna kivitelre is jut a kenyérgabonából. Az országos termésátlag hektáronként 3,8 tonna körül mozog – a minőség jó, sok helyen kiváló –, így az előző évinél némileg gyengébb, de jó közepes termés lesz az idén őszi búzából.
A búza ára általában 50-55 ezer forint körül mozog, de vannak térségek, ahol már ennél is magasabb az ár – 60 ezer forint körül van tonnánként. Fazekas Sándor minden gazdálkodónak – aki teheti – azt ajánlotta: tárolja a búzát, ne közvetlenül a kombájn mellől értékesítse.
A miniszter szerint ugyanis lesz kereslet a javító minőségű magyar búza iránt a környező és a távolabbi országokban is, mivel az aszály nem csak Magyarországon csökkentette a termésmennyiséget. Fazekas Sándor ennek ellenére nem számít a kenyér árának emelkedésére, mivel azt a búza – azaz a liszt – árán kívül számos egyéb tényező, például az energia ára is befolyásolja.
Jelezte ugyanakkor, hogy a kukoricának és a napraforgónak jól jött a csapadék, az utóbbi napok nagy hősége ugyanis nagyon kedvezőtlen volt a tavaszi vetésű növények számára.
Az ország kenyérnek valója az idén is megterem
Néhány nap múlva befejeződhet az őszi búza aratása, a gazdálkodók már a betakarítás több mint 60 százalékával végeztek – mondta Fazekas Sándor.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!