Felével esett vissza a feketekereskedelem

Több mint 50 százalékkal csökkent a fekete gabonakereskedelem Magyarországon a fordított áfafizetés július 1-jei bevezetését követően.

LM
2012. 07. 16. 13:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A GOSZ elnöke emlékeztetett: a mezőgazdasági áfacsalások visszaszorítása érdekében július 1-jétől a gabonafélék, az olajos magvak és a fehérjenövények értékesítésekor a fordított adózás szabályait kell alkalmazni, ami azt jelenti, hogy az eladó az adókötelesen értékesített termék után nem számít fel áfát, vagyis nettó áron értékesít, a forgalmi adót pedig a vevő fizeti be. A változtatások kétéves átmeneti időszakra léptek hatályba. A becslések szerint a fordított áfa alkalmazása évente mintegy 10 milliárd forinttal körüli összeggel növelheti a költségvetés áfabevételeit.

Vancsura szerint a mostani betakarításkor az új adóintézkedés hatására gyakorlatilag eltűntek a „táskás emberek” – azaz a készpénzzel fizető vevők – a táblák széléről. Így érzékelhetően nagyobb lett a legális forgalom a gabonapiacon. Ezzel pedig mind a legális szférában tevékenykedő gazdálkodók, mind az államkassza nyert. Hiszen több feketepiaci „versenytárs” szorult ki a piacról, és az állam is több áfához jut, mint korábban, tehát bevált az új rendszer – mondta a GOSZ elnöke.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.