Megrongálódott útszakaszt állítottak helyre

Átadták szerdán Pilisszentléleken a Budakalász, Dobogókő és Esztergom közötti 1111-es összekötő út egy szakaszát, amely korábban a rendkívüli esőzések miatt rongálódott meg.

WL
2012. 07. 11. 11:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára az átadáson kiemelte, a megyében három helyszínen összesen mintegy 300 millió forintot fordítottak idén az időjárástól megrongálódott útszakaszok helyreállítására.

Az államtitkár az MTI-nek elmondta, Komárom-Esztergom megyében Tát és Héreg között még 2013 végéig rendbe hozzák a pályát a négyszámjegyű utak 104 milliárd forintos felújítási programjában; a programban további három megyei útszakasz is érintett.

Barabás Zsolt, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatójának tájékoztatása szerint a mostani munkálatok során a földművet stabilizálták, valamint az út melletti telefonvezetéket is áthelyezték a kivitelezők, az útpálya már a mai kor követelményeinek megfelelő teherbírással rendelkezik 425 méter hosszban.

Szintén a 2010-es rendkívüli esőzések következtében rongálódott meg Vértestolnán a 1127-es számú út burkolata, valamint a 1123-as számú út tarjáni szakaszán a pinceüreg szakadt be és egy támfalszakasz is megrongálódott.

A károsodott utak helyreállítása a 1111-es számú helyreállításával párhuzamosan folyt. Vértestolnán 100 méter hosszan új támfal épült 60 millió forint értékben. Tarjánban a pinceüregek helyreállítása és a megbillent támfal stabilizálása 76 millió forintból valósulhatott meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.