A cégek ötöde tervezi megváltozott munkaképességűek alkalmazását

A hazai cégek 20 százaléka tervezi, 18 százaléka pedig valószínűsíti, hogy még az idén megváltozott munkaképességű alkalmazottat vesz fel.

WL
2012. 08. 26. 6:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Rehabjob tájékoztatása szerint a kutatásból kiderült: nem a fizikai akadályok, hanem a mentális gátak akadályozzák a megváltozott munkaképességűek szélesebb körben történő foglalkoztatását. Azok a cégek tervezik nagyobb valószínűséggel 2012-ben is megváltozott munkaképességűek felvételét, amelyek már alkalmaznak ilyen dolgozót.

A BellResearch által végzett kutatás során mintegy 300, legalább 50 főt foglalkoztató cég HR vezetőjét kérdezték meg telefonon, 18 vállalati vezetőt pedig csoportos megbeszélés keretében a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával kapcsolatos tapasztalatokról. A válaszadók a fizikai akadálymentesítést és az ehhez szükséges forráshiányt nevezték a foglalkoztatás egyik legnagyobb akadályának. A megváltozott munkaképességűeket alkalmazó vállalatok döntő többségének, 92 százalékának válaszaiból viszont az derült ki, hogy egyáltalán nem volt szükség beruházásokra. Ahol mégis át kellett alakítani a környezetet, például rámpát kellett építeni, ott a jellemzően 1 millió forint alatti beruházások 80 százalékát önerőből finanszírozták, és alig egyötödük vett ehhez igénybe pályázati forrásokat.

Az idén még európai uniós forrásból közel 11 milliárd forint értékű pályázatot írnak ki megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására – közölte júliusban Asztalosné Zupcsán Erika, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára.

A Rehabjob megállapítása szerint ahhoz, hogy a megváltozott munkaképességűek ne csak alig 10 százaléka dolgozzon a verseny- és a közszférában, a kommunikációs akadályok áthidalására, a munkaadók és a munkavállalók felkészítésére és nagyobb nyitottságra lenne szükség. A kutatás szerint a sikeresen integrált speciális munkavállalók körében a fluktuáció csak töredéke a többi munkavállaló körében tapasztaltaknak. A megváltozott munkaképességű munkatársak gyakori cseréje a beilleszkedéssel kapcsolatos negatív tapasztalatokra és a rosszul előkészített projektekre vezethető vissza.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.