A nagynyomású földgázszállító rendszer karbantartási munkálatait éves ütemterv alapján végzik, amelyről már januárban értesítették a területi illetékes E.ON Közép-dunántúli Gázszolgáltató Zrt.-t – mondta az MTI-nek kedden az FGSZ Zrt. PR-szakértője. Simonné Bencsik Márta tájékoztatása szerint a törvény szerint szabályozott 48 órás, fűtési szezonon kívüli karbantartás szerdán reggel 6 órától péntek reggel 6 óráig tart. Ezt követően indítja el ismét a szolgáltatást az E.ON, amelyre legfeljebb nyolc óra áll rendelkezésére. A PR-szakértő hozzátette: munkatársaik igyekeznek a legrövidebb idő alatt elvégezni a biztonságos gázellátást szolgáló éves karbantartást, így várhatóan az előírt maximum időtartamnál előbb végeznek.
Nem jelezték előre
Arra a felvetésre, hogy a több helyi hírportálon megjelent hírre reagáló hozzászólók egy része nehezményezte az előzetes tájékoztatás hiányát, Simonné Bencsik Márta úgy fogalmazott: ez a szolgáltató feladata, ők a gázellátásért felelősek. A honlapján és hirdetésben egyébként az FGSZ Zrt. is közzétette a karbantartás időpontját.
Meleg víz sem lesz
A megyei napilap, a városi televízió és egy helyi hírportál körkérdésben igyekezett felmérni, milyen következményekkel jár a gázszünet a somogyi megyeszékhelyen. E szerint Kaposváron nemcsak gáz, de 6800 lakásban meleg víz sem lesz. Utóbbiról egyébként a helyi távhőszolgáltató a sajtón keresztül már a múlt héten tájékoztatott. Öt bölcsődét bezárnak, ez hozzávetőleg 200 kisgyermeket és családját érinti, a város óvodái azonban működnek, a gyerekeknek előreláthatóan hideg csomagot szállítanak majd, csakúgy mint a szociális étkezést igénylő 1600 embernek. A Liget Otthon csaknem 80 idős lakójának várhatóan üstben főznek meleg ételt, s a meleg vízről is hasonlóan gondoskodnak.
Előre sütnek a pékek, és tej is lesz
A helyi pékségek nagyobb mennyiségű csomagolt kenyeret sütnek előre, a pékek egy része szabadságra megy. A húsfeldolgozó üzemben a gázszünet idejére átszervezik a munkát, hogy enyhítsék a kiesést, a tejüzemben a kiszállítást nem, de a termelést felfüggesztik. Az éttermek közül lesz, amelyik bezár, mások elektromos árammal működő berendezéseket használnak, illetve előre elkészített, mikrohullámú sütőben felmelegített ételeket, kemencében sült pizzát szolgálnak fel.
Tartalék meleg vizet használnak a kórházak
A megyei kórházban nem okoz számottevő gondot a gázszünet: a betegek ápolásához szükséges meleg vizet – takarékos felhasználás mellett – tartalékból kívánják megoldani.
Több vállalkozó panaszolta, hogy őket nem értesítették a gázszünetről. Kiderült, az E.ON ezt csak a nagyfogyasztókkal közölte.
Nem szabad gázpalackot a hálózatra kötni
A helyi médiumok többféle stratégiát is ajánlanak a gáz- és melegvíz-szolgáltatás idejére, egyúttal arra is felhívják a figyelmet, hogy senki nem próbáljon meg PB-gázpalackot csatlakoztatni a gázvezetékhez. Azt ajánlják továbbá, hogy még szerda reggel 6 óra előtt zárják el a főcsapot, ennek hiányában a készülék előtti gázcsapot.