Gyöngyösön a távhőszolgáltató Városgondozási Zrt. a Dalkia Energia Zrt.-vel további négy évre megkötött, új üzleti modellen alapuló megállapodásnak köszönhetően a szerződéses futamidő alatt átlagosan 10 százalékkal csökkenti a kapcsolt termelésből származó hőmennyiség önköltségét ahhoz képest, mintha saját kazánjaiban termelné meg a hőenergiát. Ezzel a jelenlegi kedvezőtlen szabályozási és támogatási rendszerek mellett is együtt tud működni a gázmotorok üzemeltetője és a lakossági hőszolgáltató.
A kontraktus értelmében a Dalkia ciklikusan működteti a kapcsolt, vagyis a hőenergia termelés mellett villamos áramot is előállító gázmotorokat: akkor helyezi üzembe a berendezéseket, ha a villanyáram éppen gazdaságosan értékesíthető - közölte a cég kommunikációs megbízottja.
Gyöngyös, Gödöllő után a második magyar település, amely haszonmegosztási modell formájában szerződést kötött az energetikai céggel a gázmotorok ciklikus üzemeltetéséről - tette hozzá.
Elmondta: az elmúlt években számos önkormányzati távfűtőműbe telepítettek kapcsolt energiatermelést végző gázmotorokat, ugyanis az állam támogatta a hőenergia mellett megtermelt elektromos energiát.
Az állami támogatás megszűnésével és a villamos energia árának drasztikus csökkenésével már nem éri meg a gázmotorok állandó működtetetése, viszont az elektromos energia ingadozó ára miatt vannak olyan időszakok, amikor nyereséggel lehet értékesíteni az áramot.
A haszonmegosztási modell szerint a Dalkia éppen ezekben az időszakokban kapcsolja be a gázmotorokat, amivel időszakonként kiváltják a fűtőművet; ebből ered az önkormányzati cég megtakarítása.
A szerződés szerint, amennyiben az energetikai cégnek vesztesége származik a motorok működtetéséből, azt magára vállalja, a nyereséget viszont megosztja az önkormányzati társasággal - ismertette a referens.
Noha a kazánok és a gázmotorok felváltott üzemeltetésének a szervizelése nagyobb szakértelmet, és ezáltal több ráfordítást igényel, a nyereség-megosztásos modell mindkét félnek megéri - tette hozzá.

Talán nem kellett volna ellopni a pénzt – Lázár János odaszúrt Karácsonynak