Lezárult az uniós program Nyíregyházán és Mátészalkán

Lezárult az alacsony iskolai végzettségű állástalan emberek képzésére és munkába állítására indított, csaknem 79 millió forint értékű uniós program Nyíregyházán és Mátészalkán.

LM
2012. 08. 28. 14:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lengyelné Pogácsás Mária, a projektgazda Human-Net Alapítvány szakmai vezetője kedden Nyíregyházán elmondta: a Lépjünk együtt! – esélynövelő program a társadalmi integrációért című program 2010 szeptemberében indult, a munka világától távol lévő, inaktív, ellátásban már nem részesülő emberek számára.

A projektbe 72 embert vontak be, közülük 29-en tudtak elhelyezkedni, 15-nek a nyíregyházi városüzemeltetési társaság kínált állást a közfoglalkoztatás keretein belül, a fennmaradók pedig a nyílt munkaerőpiacon helyezkedtek el – közölte Lengyelné Pogácsás Mária. A résztvevők képesítésüknek megfelelő munkát kaptak, így például óvodai dajkaként, takarítóként vagy udvari munkásként dolgoznak. Több mint ötven embernek két hónapig próbamunkát is biztosítottak.

Az Európai Unió által támogatott, 78,7 millió forint értékű program a munkába állítás mellett lehetővé tette a résztvevők higiénés állapotának javítását, és segítségével a munkavállaláshoz szükséges iratokhoz is hozzájuthattak. Az alapítvány szakmai és közösségi rendezvényeket, képzéseket, csoportfoglalkozásokat egyaránt szervezett, továbbá pszichológiai és jogi tanácsadást is igénybe vehettek a résztvevők.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.